Németh Györgyi - Veres László szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 1. Manufaktúratörténeti Konferencia Miskolc, 1989. október 16-17. (Miskolc, 1989)

Szabó Ferenc: Textilmanufaktúrák néhány alföldi törvényhatóság reformkori dologházaiban

(Arad esetében egy alapos korabeli leírásra, a másik háromra vonatkozólag a jól fennmaradt korabeli levéltári forrásokra támaszkodva.) Ezúttal nem tarthatjuk feladatunknak annak a gazdasági-társadalmi háttérnek az érzékeltetését, amely az 1830-as években a vármegyék szúk és egészségtelen börtöneiben a rabok számának megnövekedéséhez és a magas létszám állandósulásához vezetett.

4 Ebben a tekintetben csak arra utalhatunk, hogy az elítéltek és az ítéletre várók túlnyomó többsége a munkaképes korosztályú férfiakból állott, lehetett közülük válogatni. A rabok száma akkora volt. hogy a dologházban foglalkoztatottakon kívül jutott elegendő a szokásosan velük végeztetett útjavításokra, vármegyeházi különféle szolgálatokra, a megyei tisztségviselők és mások házánál szükséges munkákhoz is. (Ez utóbbiakért a megyei pénztár némi bevételhez jutott.) A törvényhatóságok negyedévenként összeállított és a budai helytartótanácshoz felterjesztett ún. rabtabelláiból jól bizonyítható, hogy a börtönlakók nagy többsége csak a földművelő munkában vagy a pásztorkodásban volt járatos, a dologházakban szervezett termeléshez a parasztság körében honos háziiparról lehettek csupán valamelyes ismereteik. A kor életformája szerint azonban a családon belül a nők dolga volt az, amit a dologházban a férfiaktól követeltek. Az Arad vármegyei „fogházi dolgozó intézet" 1821-ben. a táj egyik gazdasági-kereskedelmi centrumában (a vásárvonalon), Aradon, a Békésvármegyei „rabdolgoztató intézet" 1837-ben Gyulán, a jászkun kerületi „rabdolgoztató intézet" 1839-ben Jászberényben és a Csongrád vármegyei „rabdolgoztató intézet" 1847-ben Szegváron kezdte el a munkát. Aradon és Jászberényben szűrposztószövés. Gyulán zsák- és ponyvaszövés, Szegvárott pedig gyékényszövés folyt manufakturális keretek között, mint látni fogjuk. Bár a négy dologház felállításának időpontjai egy negyedszázadot fogtak át, a létesítés indoklása lényegében változatlan maradt. Arad vármegye így fogalmazta meg a célt: Szükség van a dologházra azért, „hogy egy részről a munkátlanság és dologkerülés mély megrögzéséből leginkább bűnre és vétkes tettekre vetemedett gonosztévők, törvényes fenyítékök ideje alatt hasznos foglalatossághoz szoktattassanak, s azzal, valamint jövendőre bennök a gonosz tettek legfőbb indító oka, úgy mint a jóra való restség kiirtassék, úgy rabságok idejét is, mellyet kivált a közmunkákra nem igen bocsátható, súlyosabb büntetésű rabok többnyire alvás és újabb gonosz tettekre, tapasztalás szerint nem ritkán terjedtebb utat mutató, s ingerlő tárgyakat nyújtó beszélgetések és mesék közt töltik, sikeres munkára fordítsák, más részről azzal a honi pénztár-