Viga Gyula: Hagyományos ételek, ízek (Múzeumi Mozaik 4. Miskolc, 2003)

III. TISZA MENTE

III. TISZA MENTE A

Tisza folyása, kiterjedt ártere, majd — a 19. század második felében lezajlott — szabályozása jellegadóan befolyásolta az Alföld nagy részének hagyományos népi műveltségét. A Tisza mente falvainak életmódjában elsődlegesen a kiterjedt ártéri legelőkön zajló extenzív állattartás, másodlagosan a folyóvíz hasznosítása játszott szerepet. Ennek megfelelően, a táplálkozási kultúrában egyaránt nagy szerepet kapnak a húsételek és a halból készült ételek is. Ezen a helyen elsősorban az utóbbiakból közlünk mutatványt Tiszai halpaprikás Ezt csakis nagyobb mennyiségben érdemes készíteni. Egy szép, kb. kétkilós pontyot, egy valamivel kisebb harcsát, két darab egy-egy kilós kecsegét, s végül egy egykilós csukát megtisztítunk, de a halak felbontásánál a belsejüket csak gyengén öblítsük ki, mert a vér teszi főleg ízletessé és sűrűvé a levet. Szeleteljük fel kétujjnyi vastag darabokra. Most vagdaljunk fel négy-öt nagy fej vöröshagymát igen apróra, szórjuk harmadrészét a halbogrács aljára és helyezzük rá az összes halfejet. Most rakjuk rá a csukaszeleteket, szórjuk be hagymával, azután a kecsegét, majd a pontydarabokat, mindegyikre hagymát szórva, végül a harcsát helyezzük rá, s töltsük fel a bográcsot vízzel. Ha felforrt, tegyünk rá egy tetézett evőkanál édes rózsapaprikát, mindig oda dobva a paprikát, ahol a víz bugyborékol, sózzuk meg jól s hagyjuk erős tűznél fél vagy háromnegyed óráig szakadatlanul forrni. Ha lassan fő, elpuhul a hal és szétmállik. Keverni természetesen nem szabad, csak gyakran megrázogatni. Ha a gőze erősen tapad, akkor biztosan megfőtt. Mielőtt asztalra adjuk, hagyjuk 10 percig hűlni, hogy hártya képződjék fölötte. Abban a bográcsban tálaljuk, amelyben főztük.