Molnár Mária: Egy Borsod megyei község társadalmi átrétegződése : Borsodgeszt : 1945-1978 (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 20. Miskolc, 1965)
Figyelembe vettük a tényleges társadalmi hierarchiát, másrészt pedig a község helyzetéből, illetve az ezt tükröző körülményekből következő adottságokat. Mint arról már a fejezet elején szóltunk, jelenleg a kereső népességet három foglalkozás szerint csoportosítottuk: a mezőgazdasággal foglalkozók - ezek nagyobb része termelőszövetkezeti tag; - a községben dolgozó nem mezőgazdasági munkások, valamint a községből eljárók. A három területen dolgozókat munkamegosztás, beosztás, illetve foglalkozás szerint oly módon csoportosítottuk, hogy összegezni tudjuk az azonos társadalmi rétegbe tartozókat. Célunk az egész község társadalmi rétegződésének megrajzolása, ehhez pedig az szükséges, hogy megállapítsuk az egyes területen dolgozók közül mely foglalkozási csoportok, beosztások azok, amelyek azonos szintet jelentenek. Külön rétegbe soroltuk az értelmiségieket (L), akik lényegében nem töltenek be vezető szerepet a község életében, kívülesnek a község társadalmán. 27 A tulajdonképpeni vezető réteget (II.) azok alkotják, akik a termelőszövetkezetben brigádvezetők - aránylag magas, állandó keresetük van - a bolti eladók, a postán dolgozók, a tanácsi alkalmazottak. A szakismerettel - akár mezőgazdasági, akár ipari, akár egyéb - rendelkezők az össznépességnek 19,8%-át teszik ki (III.). Igen jelentős azoknak a száma (IV. jelölt csoport), akik a mezőgazdaságban (a háztartásbelinek jelöltek a termelőszövetkezeten kívül, háztájiban) dolgoznak, valamint azoknak a községből eljáróknak, akik olyan területen dolgoznak, amely nem igényel szaktudást (49%). A lakosságnak majdnem fele nyugdíjas és eltartott. (V. jel, csop.) - (Lásd a VIII. sz. táblázatot!) VIII. táblázat Mezőgazdaságban Községben Eljárók összesen I. értelmiségi 1 I. 3 I. I. 4 1,4% II. brigádvezető 2 n. alkalmazott szolgáltató 9 II. II. 11 3,4% III. alkalmazott 8 III. iparosok 6 III. szakmunkások 22 III. 64 18,8% sofőr sofőrök 11 traktoros varroda 1 11 adminisztr. szolgáltatás 4 egészségügy 2 egészségügy 50 IV. tsz-tag 56 rv. IV. segédmunkás betanított m. 36 14 IV. 158 49% alkalmazott 10 alkalmazott 60 V. nyugdíjas 62 V. 1 V. 18 V. 85 26,4% eltartott 322 83 405 35