Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma
Janó Ákos A BODROGKÖZ NÉPRAJZI IRODALMA A Bodrogköz a Tisza, Bodrog és Latorca által határolt terület. Az újkőkortól folyamatosan lakott, a honfoglalás után a magyarokkal korán benépesült, ma is főként magyar lakosságú, alföldi jellegű táj. Lakossága a XVIII. században magánföldesúri kezdeményezésre betelepült ukrán eredetű szórványokkal keveredett. A területnek a déli része, mintegy fele tartozik a mai Magyarországhoz, amely tájilag, történetileg és etnikailag az északi résszel egységet képez. A lakosság zöme a termelő gazdálkodás folytatására alkalmasabb, dombhátakkal tarkított északi-északkeleti részén, az úgynevezett Felső-Bodrogközben helyezkedett el. Különösen a déli, a mai Magyarországhoz eső részét egykor mocsarak borították, amelyek a vidék népének életformáját is meghatározták. A települések a mocsarakból, lápokból kiemelkedő homokhátakon jöttek létre, közlekedési nehézségek, az utak hiánya miatt egymástól is elszigetelődtek, s évszázadokon át zártak maradtak. Ez az elszigetelődés az őslakosság etnikai folyamatosságát biztosította, a falvak népi kultúrája pedig a legutóbbi időkig erősen archaikus jellegű maradt. A Bodrogköz népességének zártságát legutóbb Nemeskéri János és Walter, Hubert populáció-genetikai vizsgálata is igazolta, mely szerint a lakosság biológiai struktúrája több évszázadon át alig változott. (Nemeskéri János - Walter, Hubert, 1966.) Csak a Sárospatakhoz közeleső területekre vándorolt be a XIX. század második felében idegen, alföldi eredetű lakosság, amely itt nagykiterjedésű tanyacsaoportokat hozott létre. A Bodrogköz vizeit a múlt század második felében lecsapolták, a folyókat szabályozták, ezzel teljesen megváltozott a vidék képe és a lakosság életformája. Míg korábban a gyűjtögető gazdálkodásnak, a halászatnak, vadászatnak, pákászatnak volt a lakosság ellátásában legnagyobb jelentősége, a lecsapolások után a földművelés és az állattartás vált az ott élő népesség megélhetési alapja. A vidék átmeneti zóna az Alföld, Felvidék és Erdély között, ez zártsága mellett népi kultúrájában máig megmutatkozik. A Bodrogköz Magyarországra eső része különböző ismérvek alapján hat, egymástól elütő kistájra tagozódik. Ezek a Bodrogzug, Tiszamellék, Ticemellék, Bodrogmellék, Karcsamellék és Hosszúrét. E kistájak résznépessége hagyományos kultúrájában kisebb-nagyobb árnyalati eltéréseket mutat, az egész területre jellemzők maradtak az eredeti etnográfiai sajátosságok, a gazdag népmese és mondavilág, az ősfoglalkozások emlékei, a halászat, vadászat ősi módjai, a népi építkezés szokásai, a népi hímzések, szőttesek szín- és formagazdagsága, valamint a társadalmi érintkezések, az együttélés évszázadok alatt kialakult rendje, melyek a vidék népi kultúrája iránti érdeklődést leginkább felkeltették. 73
