Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Néhány adat a pácini Karcsa hasznosításához

Télen léket vágtak (a helyi szóhasználatban vek), s abból vitték a vizet a főzéshez, iváshoz. Régen,Karácsony éjfélkor is lementek a fiatalok a Karcsára, s a jégen veket vágtak. Az aranyos víznek, amit ekkor mertek a lékből, különös erőt tulajdonítottak: azt mondták, hogy egész évben egészséges lesz, aki iszik belőle. Ez érdekes lokális változata az ünnep-esti vízivás szokásának, ami másutt is egészségóvó, rontáselhárító célzatú. Az idősebbek szerint a Karcsa-vízben főtt legízletesebbre az étel, s azt tartják, hogy a babot azóta sem lehet olyan jó ízűre főzni, mint egykor. Az elmúlt évtizedekben azonban a víz már erősen szennyezett, ivásra-fogyasztásra egyáltalán nem alkalmas. Nyári estéken régen is sokan jártak fürödni a Karcsára, ahol lemosták magukról a napi munka, különösen az aratás porát. A faluban ennek nagy hagyománya van, s ma is Fürdő utcának nevezik a település egyik szélső utcáját, ami a Karcsára vezet. Ugy tűnik, hogy néprajzi kutatásunk nem igen szentelt figyelmet a tisztálkodás ezen formáinak, pedig számos helyen él az emléke annak, hogy a parasztemberek ílymódon is kihasználták a rendelkezésükre álló természetes vizeket. Ma már szabályos kis üdülőtelep található itt, hétvégi házakkal, horgászstégekkel, s állandó vendégekkel. Ezek részben Pácinból elszármazottak, nagyobb részt azonban környező települések, főleg Sátoraljaújhely és Sárospatak lakói. Beilleszkedtek a falu mai életébe, helyben vásárolnak, sokan heteket töltenek el itt a nyári időszakban. Régen persze más volt a víz, s a Karcsa-part képe. Lóúsztató, több kenderáztató hely volt, számos mosószék, álló volt a meder szélében, ahol az aszszonyok naphosszat sulykolták a ruhát. A Karcsa szerepe, jelentősége lényegesen megváltozott az I. világháború, ill. az azt követő békerendszer határmódosítása nyomán. Ma a víz középvonala az országhatár, a túlsó oldal már Csehszlovákia területe. A két világháború között még kevésbé volt szigorú az itteni őrizet, a fiatalok nyári hétvégeken gyakran átúsztak, „összejártak" az odaáti magyar fiatalokkal, barátkoztak velük. A II. világháború utáni években még többeknek volt földterülete odaát, igazolványukkal átjártak kapálni és aratni, hazahozni a termést. Aztán e területek birtoklását újraszabályozta a két állam egyezménye. A két háború között jelentős csempészet folyt a Karcsán át. Pácinból főleg gabonát vittek át ladikon, amit Nagykövesden adtak el, vagy cseréltek cukorra, iparcikkekre. A helyi hagyomány számos történetet is őriz a csempészek tevékenységével kapcsolatban, amely valójában a több évszázados táji munkamegosztás, eltérő adottságú falvak javai közötti kiegyenlítődés nagy hagyományú gyakorlatának sajátos, illegális továbbéléseként értelmezhető. A víz tehát nem csak elválasztotta, hanem össze is kötötte a két oldal településeit, ill. azok népességét. A két világháború között még sokan átjártak a szlovák oldalról is Pácinba, a karácsonyi misére. 64