Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Nagy Géza: Társasmunkák a Bodrogközben
összefogás (pl. tűzvész eloltása), mert nem található meg benne a rendszeres szervezettség. Amikor azonban a várható bajt a közösség együttes munkával előre meghatározott rend szerint meg akarja előzni, már társasmunkáról beszélhetünk." Ezzel a megállapítással vitatkoznék. Bár a tűz megfékezését nem előre meghatározott rend szerint végezték, mégis megtalálhatók voltak benne a szervezettség elemei. Mindenki tudta ugyanis a dolgát annak ellenére, hogy a munkát látszólag nem irányította senki. Voltak, akik az égő házból hordták ki az értékeket, s sohasem többen, mint amennyi ember szükséges volt ehhez a munkához. Voltak, akik a tűz továbbterjedését igyekeztek meggátolni, voltak, akik a szomszéd házak tetejét védték, a többség pedig vizet hordott az oltáshoz. Ebben a munkában nemre, korra való tekintet nélkül mindenki résztvett. Ugyanez mondható el az árvíz elleni védekezésről is. Ha a falut veszély fenyegette, szinte mindenki a gáton volt. Hordta a földet, magasította a töltést, figyelte a szivárgást. Ha pedig mégis bekövetkezett a katasztrófa, mentették ami menthető, mindenki úgy segített, ahogy tudott. Ha a társasmunkákat a résztvevők csoportosítása szerint vizsgáljuk, akkor három csoportot különböztethetünk meg: 1. Voltak olyan munkák, amelyeket a rokonság összefogásával végeztek el. Ezek a munkák általában olyan természetűek voltak, hogy nem igényeltek sok segítő kezet, vagy rendszerint olyan időszakra estek, amikor másnak is sok munkája volt, tehát a segítségre szoruló, csak a közeli hozzátartozóitól várhatott segítséget. Ilyen munka volt a kúttisztítás, sertésvágás, lakodalmi előkészületek, vendégség, kendermunka, kötélcsinálás, hordás és rendszerint a halászat. 2. Voltak olyan munkák, melynek elvégzésében szinte az egész falu résztvett, illetve nemcsak a rokonságra számíthatott a segítségre szoruló. Itt a segítség kölcsönös volt. Éppen ezért ezeknek a végzését úgy intézték, hogy a segítő saját munkáját ne zavarja. Ilyen volt az építkezés. Ezt mindig májusban kezdték, amikor a határban egy kicsit szünetelt a munka. Ugyanígy a cséplés is olyankor zajlott, amikor mindenki azt csinálta, tehát nem volt akadálya annak, hogy egymásnak segítsenek. De így voltak a szénakaszálással, aratással, favágással is. 3. A harmadik csoportba azokat a munkákat sorolhatjuk, amelyekben nem a rokoni kapcsolat döntött, hanem a munka veszélyt elhárító szerepe. Ilyenkor félre kellett tenni minden munkát, mert a közös összefogástól függött a vész elhárítása. Ilyen munkák voltak a tűz eloltása, az árvíz megfékezése. Vizsgálhatjuk a társasmunkákat nemek szerint is. Voltak ugyanis olyan munkák, pl. a kendermunkák, amelyeket kizárólag nők végeztek, és voltak olyanok (szénakaszálás, favágás, sírásás), melyeket csak férfiak végeztek. Végeredményben ezek a munkák nem véletlenül alakultak ki. A kényszerítő szükség, az emberek, egy-egy közösség egymásra utaltsága volt a kialakí61
