Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Társasmunkák a Bodrogközben

döntésre, gallyazásra, darabolásra. A munka végén a részét mindenki megkapta, mert egyenlő arányban osztották fel a favágásért járó fát. 4. Szénakaszálás: A bodrogközi falvakban általánosan elterjedt szokás volt régebben, hogy egy-egy területet a szénakaszáláskor osztatlan területként közösen kaszáltak le, s csak azután osztották fel rendenként a lekaszált szénát, így kaszálták egy időben az uradalmakban kiosztott réteket, de a legeltetési társaságok által kaszálóként meghagyott legelőrészt is. Ez a munka azonban már az 1930-as évek elején megszűnt, illetve úgy módosult, hogy a rétet osztották fel, és mindenki maga kaszálta a területét. 5. Legeltetés: Ez is a közösen végzett munkákhoz sorolható, már amenynyire munkának lehet nevezni. Cséplés után, a tarló, a sarjúszéna behordása után a kaszáló „beszabadult", lehetett rajta legeltetni. A legelőről felhozott jószágot ezért minden nap kihajtották a határba. Néhányan mindig összeálltak és együtt legeltettek. A legeitetők egy része vigyázott a jószágra, hogy kárba ne menjenek, a többiek pedig rendszerint játszottak. A legeltetést főleg a gyermekek és öregek végezték. 6. Fonás: Olyan társasmunka volt, melyet társaságban végeztek, de mindenki magának dolgozott. A társasösszejövetel helye a fonóház volt. Külön fonóháza volt a lányoknak, a menyecskéknek és az idősebb asszonyoknak egyes községekben, de voltak olyan községek is, ahol csak a szomszédok jártak össze télen fonni. A fonás késő ősztől március elejéig, február közepéig tartott. A fonóházban nem dolgozott mindenki. A lányok fontak, a fiúk azonban csak beszélgettek. III. Voltak olyan társasmunkák is, melyet a közösség érdekében, de a falu vezetőinek utasítására kellett elvégezni. Ilyen munka volt télen a falu határán végigvezető út megtisztítása a hótól. Hóvihar után a község elöljárósága a kisbíró útján értesítette a családokat, hogy minden házból álljon ki egy ember havat lapátolni. A lapátolást az egy utcabeliek a saját utcájuk megtisztításával kezdték, majd a faluból kifelé haladva a községhatárig tisztították meg az országutat. Bár kötelezték az embereket erre a munkára, de erről nyilvántartást nem vezettek. Igaz, példa sem volt rá, hogy valaki ok nélkül elmaradt volna. Ugyanilyen közös munka volt a községek határában levő dűlőutak rendbetétele. Erre tavasszal került sor, amikor már kiment a föld fagya. Az egy dűlőben tulajdonos gazdák összefogtak, elegyengették az utat, vízelvezető árkot ástak, vagy ha már volt árok, megtisztogatták, hogy mire a tavaszi munkák kezdődnek, az utak járhatók legyenek. A közös munkák sorába tartozik azt hiszem a tűzoltás is. Erre nem kellett mozgósítani senki, mozgósított a harang félre verése vagy a kiáltás. A mozgósító erő a belső parancs volt. A társasmunkák vizsgálatánál Szabónál elhangzott olyan megállapítás ezzel kapcsolatban, hogy „még nem társasmunka pl. a veszély elleni alkalmi 60