Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Társasmunkák a Bodrogközben

faluban, így nem volt akadálya a kötél házilag való elkészítésének. Kötelet tavasszal és ősszel készítettek. Tavasszal a szénahordáshoz, majd aratás után a terménybehordáshoz kellett gyakrabban rudallókötelet, hosszúkötelet készíteni, ősszel pedig, amikor a szarvasmarha lassan beszorult a legelőről, a gazdájának fel kellett készülni, és az elhasználódott marhakötelek helyett újat kellett készíteni. A kötélcsináláshoz legalább négy ember kellett, de sokszor 5-6 ember is összeállt. Mindenki vitt magával szöszt a kötelekhez és megkezdődhetett a munka. Egy ember a kötélverőszéken ülve forgatta a kötélverő két karját, két ember pedig eresztette a szöszt•, így sodorták a kötélágakat. A kötél négy szálból készült. Amikor egy vagy két szállal eljutottak a kívánt méretig, ott kikötötték a szálakat valamihez, majd újra elkészítettek két szálat. A négy szál elkészülte után következett az összesodrás. Az összesodráshoz szükséges volt a két fogóval ellátott tábla, melyen négy lyuk volt. Ezzel forgatták a négy szál sodrófáját egyszerre. Ezenkívül kellett egy bolhámé nevezett négyvájatos fa. Ennek a vájataiba szorították be a kötélszárakat és úgy engedték össze. Ez a bolha nevű eszköz feltétlenül szükséges volt, mert ez akadályozta meg, hogy a kötélszárak össze ne gubancolódjanak. Tehát a széken ülő ember forgatta a négy szálat, egy másik eresztette öszsze a bolhával a kötélverőszéktől messzebb levő szálvégtől kezdve, egy harmadik ember pedig fogta a kötél végét, hogy az feszes legyen az összeeresztés közben. Ha hosszú volt a kötél, akkor még legalább 2 ember kellett. Ennek a 2 embernek az volt a feladata, hogy tenyerüket vízszintes és függőleges tartásban a négy fonálszál közé tették egymástól bizonyos távolságban a kötélverőszék és az összeeresztő ember között, hogy a fonalszálak ott össze ne sodródjanak. Amikor az összesodrással végeztek, megkezdték a másik kötél készítését. 2. Halászat: Nem volt olyan víz melletti falu a Bodrogközben, ahol az emberek ne halásztak volna, s rendszerint engedély nélkül. A segítségre azonban akkor volt szükség, ha olyan halászeszközzel halásztak, amellyel egy ember nem boldogulhatott. Ha pl. kétközzel halásztak, ehhez már legalább négy ember kellett. A halászat rendszerint este vagy éjszaka történt. Két ember fogta a kétközháló két végén levő hálótartó fát. Ezzel függőlegesen tartották a hálót. A másik két ember haladt a háló két oldala előtt. Amikor a háló előtt egy darabon előrejutottak, megfordultak és pocsolva haladtak a háló felé. Mire a hálóhoz értek a két hálótartó felemelte a hálót. Kiszedték belőle a bennszorult halakat. Ezután újrakezdték az egészet, s a halászat végén osztozkodtak a zsákmányon. Rendszerint rokonok vagy igen jóbarátok álltak össze, mert ha valakit megfogtak, büntetés volt a halászat vége. így pedig bíztak abban, hogy egymást nem adják ki. 3. Favágás: A nagybirtokon, melynek a Bodrogköz bővében volt, minden télen lehetett favágást vállalni. Egy ember nem sokra ment volna ennél a munkánál, ezért 4-5 ember összeállt, és egy kézre dolgoztak. így jutott ember a 59