Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Társasmunkák a Bodrogközben

közé számíthatjuk. A falukban mais kötelezőnek érzi magára nézve mindenki, közeli-távoli rokon, ismerős, barát, tisztelő, de még a haragos is. Ha valamelyik háznál halott van, akkor a temetés előtti nap estéjén régen a háznál megjelentek a virrasztók. Ott énekeltek, beszélgettek, emlegették a halott érdemeit, vigasztalták a családot. Ma is megvan még ez a szokás, de ma már nem a halottas házhoz mennek a virrasztók, hanem a temetőben épített ravatalozóban végzik a tisztességadást azokban a falvakban, ahol a temetőben ravatalozó van. A sír kiásásában a szomszédok, rokonok vesznek részt. Hívás itt nincs, a segítők maguk jelentkeznek a halottas háznál. Innen indulnak a temetőbe, majd amikor végeztek a sírásással, ide térnek vissza. A sírásók munkája nem ér véget a sír kiásásával, hanem temetéskor ők tesznek rendet a sírnál. Még most is érvényben van a temetés alkalmával a funerátor tisztsége. Ez rendszerint a legszűkebb rokonságból kerül ki. A halottas háznál ő végez minden hivatalos tevékenységet. Intézkedik a sírásásnál, rendezi a temetést, levéve a gyászolók válláról az intézkdés gondját. Ugyancsak ő rendelkezik a temetés után a torról, ő hívja meg a temetésen résztvevőket a torra. 9. Jószágbetanítás: Ugyancsak a közösen végzendő munkákhoz tartozott. Általában a tél végén került sor a tinók járomhoz szoktatására, a csikók hámba való betörésére. A gazda szól 2-3 jóemberének, s ezek segítségével járomba fogták a tinókat, vagy hámba kerültek a csikók. Kezdetben csak az üres szekereket húzatták a jószággal, de mikor már egy kicsit törődtek, akkor terhelték a szekeret. Rendszerint trágyát raktak rá, és így mentek a határba. A betöréshez legalább 4 ember kellett. Egy ült a szekerén, fogta a hajtószárat vagy a pányvát, egy ment a jószág előtt, kettő pedig kétoldalt, hogy a jószág oldalra ki ne tudjon törni. Ez a munka addig tartott, amíg a jószág meg nem szokta a jármot vagy a hámot, vagyis amíg egy ember el nem boldogulhatott a jószággal. Persze ez nem volt folyamatos segítség. Nem tartott egyfolytában sokáig, hanem egy-egy alkalommal 1-2 óráig tartott. 10. Kukoricamorzsolás, kukoricafosztás: Régen a kukoricát nem mindig törték tisztán, hanem előfordult, hogy hajason hozták haza a határból. Ilyenkor került sor este a fosztásra. Bár résztvettek rajta a szomszédok is, de ez inkább a fiatalok találkozója volt. Hívták ide is a segítséget. Amíg a fosztás tartott, volt mese, móka, nóta is. A kukoricát az év folyamán csövesen tárolták vagy a padláson, vagy a góréban (kasban). Ha a gazda tavasszal kukoricát akart eladni, akkor le kellett morzsolni, és ilyenkor segítség kellett a morzsoláshoz. Délután elkészítette a csöves kukoricát, s szólt néhány szomszédnak, rokonnak. Ezek este egy kisszékkel - amelynek az elejébe egy kést vagy élesebb vasdarabot rögzítettek —, megjelentek. A ház földjére ponyvát terítve azt körülülték úgy, hogy a kisszék vasas eleje a ponyva közepe felé nézett. A széken úgy ültek, mintha lovon ülnének. A kukorica szemeket a csutkáról a székbe vert vason húzták le. 57