Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Dankó Imre: A Bodrogköz régi vízrajza és vízi élete
Ecsedi-láphoz, a Sárköz vidékéhez, főleg települési és ezzel szoros összefüggésben gazdálkodási tekintetben. Vizes tájaink különben még félreértéseinkben is összevethetők, hasonlítanak egymáshoz. Különösen az úgynevezett „régi vizes világ"-ot illetően, amikor is a vizes réteken, a mocsarak közé ékelődött legelőkön folytatott szilaj pásztorkodást, általánosabban pedig az állattartást állítottuk előtérbe, tettük meg főfoglalkozásnak. Vagy pedig a megélhetés szinte kizárólagos lehetőségének a gyüjtögető-zsákmányoló (halász-, vadász-, madarász-, méhész, stb.) életmódot tüntettük fel. És mindezzel kapcsolatosan — társadalmilag nézve a kérdést — a vizes tájak lakosainak a vizek, mocsarak, a nádasok biztosította viszonylagos megközelíthetetlenség és elszigeteltség miatt hajlamosak voltunk egyfajta szabadságot, az adott társadalmi és politikai berendezkedéstől független életmódot tulajdonítani. Annak messzemenő elismerésével, hogy a Bodrogközön a víz a meghatározó erejű földrajzi tényező, azt kell bevezetőként leszögeznünk, hogy a Bodrogközben kialakult életmódok, táji kultúra szempontjából mégsem az ilyenféleképpen vizsgált víz és a velejáró szilaj pásztorkodás, a kiterjedt állattartás, illetőleg a halászat, vadászat, madarászás, méhészkedés a fontos. Hanem a megtelepedést jelentő, a falvak, mezővárosok kialakulását, a terület benépesítését biztosító, egyébként bármily szűk területre is szorítkozó földművelés a lényeges. A megtelepedés, a falvak, mezővárosok szervezése mond különben leginkább ellent a „vizes világ" elzárt lakói kitalált szabadságának, függetlenségének. A feudalizmus rendi korlátok közt folyó élete, szervezeti felépítettsége itt, a Bodrogközben is érvényesült. A földeket itt is egyházi és világi földesurak, kisnemesek bírták és a telekgazdálkodásba bevont földeket itt is a jobbágyok művelték. Az úrbéres gazdálkodás is, már a kezdetek kezdetén is, üzemszerű és komplex-jellegű volt. Amibe a maga sajátos feudális formáival és helyi sajátosságaival beletartozott az állattartás is ugyanúgy, mint a halászat, a vadászat vagy éppen a nádlás is. Csak halászattal, vagy vadászattal foglalkozók száma igen kicsi volt és az itt is élt pákászok, rétes emberek mindannyian koruk társadalmának peremére szorult, legtöbbször félrevonult, magános emberek voltak. Igen szerencsésnek tartom, hogy konferenciánkon két előadás is foglalkozott ezzel a problémával. Hőgye István a levéltári forrásokra hívta fel a figyelmet. Kiemelve közülük az urbáriumokat, amelyek igen aprólékosan, nagyfokú pontossággal rögzítették a bodrogközi falvak, mezővárosok gazdálkodási viszonyait. Siska József pedig a Bodrogköz népmozgalmáról szólva a történeti demográfia, a történeti statisztika módszereivel mutatott rá ugyanazokra a gazdasági-, társadalmi- és kulturális tényezőkre, amelyekről az előzőekben szóltam. Ha tüzetesen megnézzük a Bodrogköz térképét, első pillantásra láthatjuk, hogy a voltaképpeni Bodrogközt jelentő mély teknő, a Hosszúrét magasabb szélein, szigetein, illetőleg a területet határoló két folyó, a Tisza és a Bodrog magasabb partjain számos falu települt, míg a terület közepe, az említett 22
