Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Solymos Ede: A dunai halászok árucsereviszonyai

A DUNAI HALÁSZOK ÁRUCSEREVISZONYAI SOLYMOS EDE Száz év óta számtalan könyv, tanulmány és adatközlés jelent meg a magyar hagyományos (népi) halászatról. Annál feltűnőbb, hogy milyen keveset tudunk a halkereskedelemről. Ez a kevés is elsősorban levéltárosok tollából jelent meg, ők viszont elsősorban a gazdaságtörténeti adatokat hangsúlyozták, nem pedig az életformát. Hogy néprajzosaink a halászok árucsereviszonyait figyelmen kívül hagyták, annak két fő oka lehet. Az egyik az, hogy a halászatban többnyire egy ősi élelemszerzési mód maradványait keresték, mely alkalmas etnogenetikus kapcsolatok vizsgálatára is. A szerszámok, az elnevezések alkalmasak az összehasonlításra, etimologizálásra, de a kereskedelem ilyen lehetőségekkel nem kecsegtet. A másik ok az lehet, hogy a kereskedelmet nem tekintették magyar, főleg népi foglalkozásnak, hisz még az elnevezésük, a fisér sem magyar szó. Herman erről így ír: ,,. . . a ,fisér', mely nyilván a német »Fischert« vallja ősének, a halászok közt polgárjogot nyert, és ezt jelenti, »a ki a hallal csak kereskedik«. Halászszájon az a csak mindig jól megnyomintva kerül ki, nehogy azt higye valaki, hogy az a fisér halászember. Van ebben jellemző, t. i. az, hogy a magyarember jó termelő, de rossz kereskedő; ezt az utóbbit szereti másra bízni, a német pedig derekasan felhasználja ezt az erős nemzeti vonást."

1 Van ebben némi igazság, hisz valóban sok volt a német halkereskedő, mint ahogy a Dunán a német halász is. Ebben viszont sokkal inkább történelmi és társadalmi viszonyok játszottak szerepet, mint eme bizonyos „nemzeti vonás". A halkereskedelem szorosan hozzátartozik a halászathoz, hisz fő célja a zsákmány áruba bocsátása, egyéb javakra való cserélése. Mint más helyen bizonyítani igyekszünk, a halászcéhek létrejöttének talán legfőbb indítéka a halkereskedelem biztosítása volt. Az 1400-as években ugyanis nemcsak a mészárosok, de a vargák és szabók is rendelkeztek halárusítási joggal Budán, s éppen a halászoknak jutott a legkevesebb hely a halpiacon.

2 Ahogy a halászoknak több típusa alakult ki az alkalmanként halászgató paraszttól a . céhes halászig,

3 úgy az árucserének, intenzitásának — részben az előbbitől függően — több válfaja volt. Magát az árucserét két nagy csoportra oszthatjuk: a szolgáltatás és a kereskedelmi jellegűre. 1. HERMAN Ottó 1887. 537. 2. SÓLYMOS Ede, A magyarországi halászcéhek kialakulása és artikulusai. Kézirat, 1985. 3. SÓLYMOS Ede 1964. 133-157. 135