Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Cseri Miklós: Az építőanyag, mint az árucsere tárgya

A dél-borsodi mezőség településein jelentős hagyománya volt a nád alkalmazásának. A lakóépületek tetőfedőanyaga kb. fele-fele arányban nád és szalma volt.

109 Mezőcsát és környékére már a századfordulón is Mezőkövesdről hívtak nádkötőket az új nádtetők elkészítéséhez.

11 ° A náddal való árucsere kevésbé látványos és nagy hatású volt, mint a fakereskedelem. A nád természetföldrajzilag meghatározott területeken terem, ennek megfelelően felhasználása is ezekben a lápos, mocsaras körzetekben, illetve közvetlen közelükben volt jelentős. Magunk elé képzelve Magyarország 2—3 évszázaddal ezelőtti vízrajzi képét, mindenképpen nagyobb arányú felhasználásával kell számolnunk. Források hiánya mellett, az építkezéskutatók által oly szívesen használt statisztikák sem adnak egyértelmű választ elterjedéséről, felhasználásáról. Pl. a tetőfedésnél a nád- és a szalmatetőzetet egy kategóriaként kezelik, s ilyenkor nagyon nehéz a szétválasztás. A valamikori széles körű felhasználása miatt nagy előrelépést jelentene a hiányok feltárása. KŐ-PALA A magyar nyelvterület jellegzetes kőépítkezésű vidékei a Mátra déli lejtője, a Bükk hegység nyugati, délnyugati része, a Dunántúlon a Balaton északi partja és a Bakony, valamint az Erdélyi-Mezőség egyes területei voltak. Emellett a XVIII-XIX. századtól kezdve azokon a korábban faépítkezésű területeken, ahol megfelelő kőanyag is volt, más építőtechnikák mellett a kőépítkezés is meghonosodott. így pl. Zemplénben, a Cserháton, vagy a Dunántúlon a Mecsek-hegység környékén.

111 A magyar népi kőépítkezés történetéről még meglehetősen keveset tudunk. Az Árpád-kori és középkori faluásatásaink során előkerült szórványos kőházleletek azonban korai alkalmazásáról tanúskodnak.

112 A kőről, mint építőanyagról a mezővárosokban már a XV. századtól vannak adataink. A népi építészetben csak lassan nyert teret, sokáig a nemesi, polgári építkezésre volt jellemző. Az oklevelek szerint csak a XVIII. században terjedt el falusi építészetünkben, párhuzamosan a faépítkezés háttérbe szorulásával, és az árutermelő paraszti gazdálkodás kibontakozásával.

1 13 A XVIII. század, de még inkább a XIX. század folyamán már érezhető egy erőteljes differenciálódás a magyar paraszti társadalomban. Az eltérő vagyonú társadalmi jogállású, műveltségi színvonalú rétegek a mindennapi élet színterén is differenciált módon jelentek meg. A vagyonosabb, világot látott, s az árutermelésben meggazdagodott parasztok és jól menő iparosok saját településükön belül is ki akarták fejezni másságukat. Talán ez lehetett egyik tényezője a kőépítkezés elterjedésének is. Annál is inkább, mert az előképek élénken élhettek körükben. A mezővárosok középületei és vagyonosabb polgárházai már kőből épültek, csakúgy, mint a vidéki közbirtokosság lakhelyei. Ugyanakkor a 109. BALASSA M. Iván 1980. 132. 110. FARBAKY Péter 1985. 264. 111. DÁM László 1980. 28. 112. DÁM László 1980. 29. 113. Magyar Néprajzi Lexikon 1980. 317-318. 218