Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Bencsik János: A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében

tartották s tartják ma is. Ilyen utazásokhoz megfelelőnek bizonyult egy-egy nagyobb ladik is. Itt megemlítjük még azt is, hogy a falu bálozó legényei szívesen látogattak át a szomszédos településre, különösen oda, ahol kiterjedtebb rokonságuk élt, hogy ott részt vegyenek a táncmulatságokon. Ezek a mulatságok aztán újabb alkalmai lehettek a fiatalok összeismerkedésének, majd a párválasztásoknak. Természetesen e bálozások nem minden esetben voltak maguktól értetődőek, hiszen az e célból meglátogatott falu legényei számosjelét adhatták nemtetszésüknek. A Tisza személy- és teherforgalmának másik igen fontos forrása volt a szántóföldi, a rét- és legelőgazdálkodás. Részben a folyószabályozás következtében számos határrész esett át a Tisza szemközti oldalára, részben az elszármazott személyek szülőfalujukban kisebb-nagyobb földtulajdont, erdő-, legelőrészt örököltek. Az ingatlanok megközelítése, azok megművelése, továbbá a termények hazaszállítása, általában tehát a „tulatiszán" folyó gazdálkodás feltételezte a tiszai átkelést. Más esetekben egy-egy legelőrészre az állatokat — hová többnyire növendék szarvasmarha gulyát állítottak — kellett hidason átszállítaniuk.

5 Amely falu jelentős gazdálkodást folytatott a Tiszán túl, annak célszerű volt saját forgalmú gazdasági révet működtetni. Ilyen gazdasági révről tudunk Ároktőn, Tiszanagyfaluban, Tiszakeszin. Ebben az esetben a révészt a gazdasági közösség tartotta el, s évi komencióX fizettek részére az érdekelt gazdák. Igen élénk volt a paraszti árucsere-forgalom is a két part települései között. Nyugodtan állíthatjuk, hogy egyes falvak már a század fordulóján zöldség, gyümölcs termesztésére specializálódtak. Ilyen településként ismertük meg Tiszaladányt. Maguk is elmondják, hogy a század elejétől egyre nagyobb területen, s mind jobb minőségű zöldséget termeltek. Az áruval pedig gyalog, szekéren, illetve az 1930-as évek végétől kerékpárral is piacol tak. Ladánynak első rendű felvevőpiaca volt Tokaj, Tarcal és Tiszaeszlár. Kerékpárral azonban elmentek Szerencsre, Bodrogkeresztúrra, sőt Szikszóra is. Az ároktöviekről tudjuk, hogy a szőlőskerti termeivényeiket a csegei piacokon és vásárokon értékesítették.

6 Más esetekben egyes falvak burgonyával, szemes terménnyel vásároztak. E körbe vonhatjuk a baromfival való kereskedést is. Ahol jelentős számban élt zsidóság (pl. Tokaj), ott igen jelentős baromfi- ősszel pedig hízottliba-keresletre számolhattak a környező mezőgazdasági termelők. A friss tej és tejtermékek is kelendő cikkek voltak a hegyaljai mezővárosok piacain. Szólnunk kell arról is, hogy az egyes települések lakói éppen a rendszeres piacozás, vásározás segítsége révén megismerték egymást. Szívesen attól az árustól vásároltak, akit megbízhatónak ismertek meg. A rendszeres piacozás az egyéniség erkölcsi arculatát formálta, s a kedvező vonásokat felerősítette. Ilyenek voltak a megbízhatóság, a nyíltság és őszinteség. A piacozás arra is lehetőséget teremtett, hogy a nagyobb lélekszámú, fejlet5. BENCSIK János 1974. 11. Itt említhetjük meg azt a tényt is, hogy nemcsak a közeli helységek, hanem a távolabbi hegyaljai mezővárosok is legeltettek szarvasmarhát a hajdúnánási közlegelőkön a XVIII. században. 6. BENCSIK János 1973. 92-98, BENCSIK János 1982. 407-422. 147