Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Veres László: Az üveghuták felvevő piaca a 18–19. században

amelyekben 15-20 féle üvegféleséget soroltak fel. A paraszti és mezővárosi polgári háztartásokban levő üvegtárgyak száma fokozatosan emelkedett, s az 1830—40-es években 200-250 db üvegtárgy is előfordul a hagyatéki leltárakban. Ezek a háztartások azonban szinte kivétel nélkül az üvegkészítő-központok szomszédságában levő, vagy közeli településeken voltak. Mindez azt támasztja alá, hogy a huták túlnyomó többsége saját körzetének ellátására törekedett, mintegy monopolizálva ezt a területet. Igen ritkán figyelhető meg az, hogy egyes huták átlépték volna termékeikkel a megyehatárokat, egymás érdekét sértették volna. Hogy a 19. század 10—20-as éveiig egy más huta termékének tartott produktumot fedezhetünk fel távolabbi területeken, meggyőződésem, mint a keménycserép-gyártásban, itt is a hutások elvándorlásának, áttelepülésének köszönhető az új forma, termék felbukkanása. A 19. század elejéig egyedül csak két üveghuta kisérletezett távolabbi területek meghódításával, illetve az erdélyi huták értékesítették produktumaikat külföldön. Az Olt menti huták török tartományokba, főként Havasalföldre szállítottak üveget. A száldobágyi üveghuta termékeinek jelentős részét a Tiszán tutajosok szállították egészen Belgrádig, észak-kelet irányba pedig fuvarosok Nagykárolyig, Szatmárig. A 18. század másik igen jelentős erdélyi üzeme az Erdéllyel határos területeket érintve egészen Kalocsáig jutott el. Amíg a 19. század elején az üvegtárgyak növekvő száma figyelhető meg a huták melletti településeken, addig az Alföld központi részein még mindig igen jelentéktelen az üvegek száma a háztartásokban. Ennek illusztrálására Nagykőrös, Cegléd és Kecskemét példáit emeljük ki. 1843-ban egy nagykőrösi armalista birtokában mindössze 10 üveg volt. Ugyanekkor egy ceglédi és egy kecskeméti nemesember háztartásában csak 8 illetve 13. 1851-ben, amikor Felső-Magyarországon Bozena Nemcova leírása szerint nem volt gazdasszony, az, aki legalább 100 üveg befőttet ne tett volna el télire, egy módos ceglédi gazdának egyetlen feljegyzésre sem érdemes üvegtárgya nem volt. Az alföldi helyzet jól példázza azt, hogy miért fordulnak a 19. század derekán a különböző huták érdeklődései ezirányba. A béli huta ekkor kezdte el szállítani termékeit Nagykárolyra és vidékére, Békéscsaba környékére, de több alkalommal az Alföldet keresztül szelve egészen Dorogig. Azonban a közelség miatt az Alföld a dunántúli ós a felsőmagyarországi huták árusítóhelye lett igazán. A Felső-Magyarországról érkezett üveget árusító fuvarosok szinte állandó vendégekké váltak a nagykálói, a debreceni, a nyíregyházi és a kecskeméti piacokon, vásárokon. A nyugat-magyarországi huták képviselői elsősorban a zselici és a zalai hutákból Baja, Mohács, Szeged környékéig egészen le Szabadkáig fuvarozták az üveget. A huták aktív közreműködésnek köszönhető az, hogy a kínálat mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt lenyűgöző volt, és a termékek ára is a korábbi időszakhoz képest már alacsonynak számított. Természetesen, ha nem ment a pánzért való értékesítés, akkor terményért, különböző ipari termékekért is cserélték az üveget. Ennek a vándorló, házaló kereskedelemnek köszönhető lényegében az, hogy a 19. század végi vagyonkimutatásokban már rendszeresen és jelentős számban előfordulnak az üvegek és a parasztság által szívesen vásárolt és használt üvegeket napjainkban már a néprajztudomány is bevonja vizsgálata körébe, egyre inkább népművészeti tárgyaknak is tekinti az éppen fennmaradt emlékanyagot. 132