Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Veres László: Az üveghuták felvevő piaca a 18–19. században

AZ ÜVEGHUTÁK FELVEVŐ PIACA A 18-19. SZÁZADBAN VERES LÁSZLÓ A 18. század elejére alakult ki a magyarországi üvegipar jórészt a 19. század végéig változatlannak nevezhető hálózata, amelyet a manufakturális technológia jellemzett. Az üveghuták szorosan körbefogták Magyarország területét. Kihasználva a természetföldrajzi adottságokat, főként a hegyvidékeken helyezkedtek el, s igen sajátos módon a fazekasközpontok konkurenciáját kiiktatva az így keletkezett tároló- és ivóedényékkel ellátatlan területek meghódítását tűzték célul. A korabeli statisztikai és geográfiai munkák szerzői meglepően nagy számú üvegkészítő központról adnak tájékoztatást. Korabinszky leírása szerint 1711—1786 között 32 üveghuta működött Magyarország területén. Vagyis 32 üvegkészítő-központ létezett. Ugyanis Korabinszky sem számolt az időnként új, fában gazdag területekre átköltöző üvegcsűrökkel, csupán az éppen üzemelő műhelyeket vette számba. A legjelentősebb üveggyártó központ Erdélyben működött. A Bethlen által a porumbaki uradalomban letelepített olasz üvegesek alig egy évtizedes tevékenysége elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a környék román és magyar falvainak jobbágyai elsajátítsák az üvegkészítés alapvető ismereteit. A fejedelemasszonyok kománai és porumbáki uradalmaiban újból és újból beindított üvegkészítést román és magyar jobbágyokból lett üvegesek végezték. Erre utalnak a hutamunkások neveit tartalmazó összeírások, a román Glesar vagy Glisár (Glajár=üveges) családnevek, és a magyaroknál az Üveges vezetéknevek. A román és a magyar üvegesek azonban csak ritkán váltak hutásmesterekké, hutabérlőkké. Ez a szerep ugyanúgy, mint az ország más részeiben, Erdélyben is a tőkeerős cseh—morva, német és alkalmanként lengyel származásúaknak jutott. A népi üvegeket készítő erdélyi üvegközpontok közül az Olt menti, a székelyföldi és a szorosan vett Erdély határain kívül a száldobágyi és a máramarosiak voltak a legjelentősebbek. (Az Olt menti huták közül a fogarasföldi Porumbákon működő üzemekben kikísérletezett és a közhasználatban is elterjedt üvegformák, üvegtípusok döntően meghatározták az erdélyi üvegkészítés útját, így az ejteles üvegkupák, a bugyogós korsók, az ugorka sózni való üvegek és a kotyogós üvegek) A székelyföldi hutákban a zalánpataki üzem kivételével főként háztartási célokat szolgáló öblösüvegeket, palackokat készítettek. Közülük a sepsibükkszádi huta emelkedett ki, amelyet 1750-ben létesítettek. A székelyföldi huták palacküvegeinek jelentős részébe borviz-et töltöttek, s ezeket Erdély és az Alföld nagy területein forgalmazták. Több esetben olvashatjuk, hogy a termelés még így sem volt képes az igényeket kielégíteni. A borszéki hutában „vagy 12 legény szüntelen fújja az üveget és mégsem elég." 129