Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Veres László: Az üveghuták felvevő piaca a 18–19. században

A történelmi Erdély szorosan vett határain kívül a Károlyi család jeleskedett hutaalapításokkal. 1722-ben helyezték üzembe a híres száldobágyi hutájukat, majd 1762ben, illetve 1777-ben a Máramarosban levő Papbikón és Szelestyén megtörtént az első üvegtárgyak gyártása. A száldobágyi hutában 1727-ben több mint 30-féle terméket állítottak elő. A huta raktáraiben levő áruk között felsoroltak még 309 000 kalárist, melyek fekete, kék, sárga, vörös és fehér üvegből készültek. A 18. században Felső-Magyarországon alakult ki az üveghuták számát tekintve a legjelentősebb magyarországi üvegipari központ. E területen, különösen az északi részeken számtalan korai, 17. századi alapítású üveghuta üzemelt közel 3 évszázadon keresztül. Az Alfölddel határos hegyvidéki területek üvegipara újabb képződmény volt, főként a 18. században jött létre. A Felső-Magyarország északi részén (Ung, Zólyom, Bars, Árva, Liptó, Nyitra, Szepes és Ugocsa vármegyékben) működő üveghuták történetét csak vázlatosan ismerjük, az itt gyártott közhasználati üvegeket pedig csak igen felszínesen. Felső-Magyarország déli része sajátos üvegiparának kialakulását a gazdasági tényezők befolyásolták. A Zempléni-hegy, a Bükk és a Mátra erdőségeiben megbúvó kis üveghuták elsősorban az Eger-Gyöngyös környéki és a Tokaj-hegyaljai borvidéket látták el bor tárolására és fogyasztására alkalmas termékekkel. A közhasználati üveggyártásra inspirálóan hatott az, hogy a hutákat alapító földesurak pincészetei nagy mennyiségben igényelték a bor tárolásához szükséges palackokat. Az első hutatermékek borosüvegek voltak, amelyeket általában a megrendelő nevének kezdőbetűjét is tartalmazó üvegpecsétekkel láttak el. A közhasználatra szánt öblösüveg-készítésében élenjáró zempléni, borsodi, hevesi és nógrádi hutákat a hatalmas kiterjedésű uradalmak birtokosai alapították. II. Rákóczi Ferenc 1698-ban létesítette a regéci, majd 1708-ban a parádi üzemet. Ezeket követte 1712-15 között a diósgyőri koronauradalom Bükkben létesített hutája, majd pedig Nógrád vármegyében Divény mellett az 1740-es években alapított hasznosi üveghuta. A regéci, az óhutai, a parádi és a hasznosi huták borosüvegeket, korsókat, butelliákat, változatos méretű és formájú kancsókat és poharakat gyártottak elsősorban. A felsőmagyarországi üveghutákban Erdélyhez képest hamarabb jelentek meg a német és a cseh—morva üvegesek, s a lengyel kapcsolat is jóval tovább élt, mint Erdélyben. II. Rákóczi Ferenc főként a makovicai hutákból csábított munkásokat áttelepülésre. Innen költözött be Hutnik Tamás is a regéci uradalomba, és korszerűsítette, majd virágoztatta fel a 1918-ig működő regéci üzemet. Krakkó és Sandomierz környéki hutákból hozatott mestereket Trantsohn herceg is, miután átvette a Rákócziak uradalmát. A bükki hutákban és a hasznosi üzemekben is lengyelek voltak az első üvegkészítők. Amíg Felső-Magyarország keleti és déli részén a lengyel munkások jelentős számára utaló adatokat találunk, addig északon és nyugaton feltehetően Szilézia és a cseh területek közelsége miatt óriási túlsúlyba kerültek az innen származó mesterek. A 18. század derekára már valamennyi felső-magyarországi hutába eljutottak. A cseh—német üvegesek térhódításával egyidőben egy igen érdekes, sajátos változás is lezajlott. A főként szlovák-lakta területeken levő huták német és morva szakembereinek lehúzódását követték a szlovákok is, akik kezdetben segédmunkásként dolgoztak a hutákban, de ellesve, eltanulva az üveggyártás fortélyait, rövid idő alatt szinte az egész Felső-Magyarországon ők lettek a közhasználatra szánt üvegek készítői. Ezt a helyzetet hűen dokumentálják a Felső-Magyarország déli 130