Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

is. A 21 sorost négy jószággal kellett vontatni. Ezt inkább csak uradalmak használták. Már a 15 soroshoz is inkább négy ló vagy négy ökör kellett. A 11-13 sorost elvitte két ló is. A négy lovas vetéshez 3 ember kellett. Egy vezette a lovat, a másik ügyelt a gépre s a harmadik hátul ellenőrizte, hogy jól vet-e a gép. Ha meg elakadt a mag a csőben, akkor üsztökével piszkálták, hogy újra meginduljon. A kisebb .vetőgéphez a két ló mellé elég volt két ember is. Egy a lovat hajtotta, s a gépet irányította, a másik hátulról ellenőrizte, hogy jól vet-e a gép. Vetőgéppel 1 kataszteri holdra őszi búzából 110 kg-ot vetettek. A vetőgép után magtakaró boronású ment a gazda, s be boronálta az elvetett magokat. Mikor befejezte, azt is mondta rá: behúzattam. De még a gép előtt is boronáltak, hogy a föld finomabb legyen, s porhanyóbb talajba hulljon a vetőmag. A gép előtt nehéz boronával mentek. A nehéz boronával való boronálást fogasolásmk mondták. A könnyű boronával, magtakaróval való behúzatást mondták boronálásmk. A gép után azért boronáltak könnyű boronával, hogy fel ne kavarják a földbe vetett magokat, csak éppen a földbe takarják. Ha a boronálás után még simítani akarta a gazda a földjét, akkor még le is höndörgőzte. Azt mondta rá: höndörgővel lenyomattam. Vetéstől az aratásig. Ha az elvetett búza vagy más gabonaféle magja esőt kapottakkor csírát hajtott, s a csíra kibújt a földből. Ilyenkor azt mondták: Jó csirában van a búza. A sályi határban a madarak, varjak, vadludak nem jelentettek különösebb veszélyt a vetés számára, ezért ellenük nem is védekeztek. Ha szeptemberben már kikelt a vetés, októberben meg jól megerősödött, akkor megjáratták a marhával, birkával. Az őszi vetést azért legeltették meg, hogy túlságosan ne fejlődjön a búza. Néha előfordult, hogy még ősszel szárba szökkent. Ilyenkor aztán télé kifagyott. Ezért még fizettek is a pásztornak, hogy legeltesse meg a vetést. Ha télen nagy hó volt a vetésen, s hirtelen megolvadt, utána pedig újra fagyott, akkor vastag jégréteg keletkezett a vetés fölött, ami megfojtotta, mert nem engedett hozzá levegőt jutni. Ilyenkor télen is megjáratták állatokkal, vagy meg is fogasolták. Tavasszal akkor volt szükség hengerezésre, mikor a vetés félfagyott. Akkor szokott a vetés kifagyni, vagy más szóval felfagyni, mikor nappal meleg van, kienged és éjszakára újra megfagy. Márciusban szokott ilyen idő lenni. A téli nagy hideg nem árt úgy a búzának, mint a márciusi kevés fagy. Ilyenkor a fagy felszívja a földet és megszakítja a búza gyökerét. Ekkor van szükség újra a hengerezésre. Tavaszi fagy ellen csak a gyümölcsösben védekeztek füstöléssel, vetésnél nem. Horváth János szerint a gyümölcsösben való füstölésnek sem volt sok értelme. A sályi határ a kisebb határok közé tartozott. Már t.i. az a része, amelyik a falusi gazdák kezén volt. így nem volt szokásban, hogy tavasszal közösen menjenek a gazdák határt nézni. Ki-ki maga nézte csak meg a földjét, s látta meg rajta a maga tennivalóit. Csak az arató emberekkel volt szokásban együttesen kimenni, s megbeszélni velük előre, hogy ki mit vállal az aratásból. Tavasszal történt mindig a tilalmi jegyek felállítása. Ha azt akarták a gazdák elérni, hogy valamelyik gyalogútjukon vagy útjukon ne járjanak, akkor annak bejárata elé nagy gödröt ástak. A gödörből kirakták a fődet. Nagy hancsékot (földhányás) csináltak. Kerekvetőnek is nevezték, mert ha arra rábakkant a szekér kereke, akkor nagyot hajíntott rajta, a búzás szekeret meg fel is döntötte. Ha nagyon dús volt a búza, akkor a búza levelét: sását sarlóval leszedték. Aki sarlóval szedte a búza levelét, arra azt mondták: búzát sásol. Ezt akkor végezték, mielőtt még kihányta volna a fejét. „Nagy sása van a búzának. Lé kéli szedni sallóval a tehénnek". — mondták ilyenkor. A búza közül szokás volt tavasszal a gyomnövényeket is irtani. Sályban leginkább a fehérvirág (vadtorma), sárgavirág (vadretek), babok, konkoly és gordony voltak azok a 90