Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Azután üres kocsiba fogták, majd később egy kevés trágyát is raktak a kocsira. Ahol pedig volt két nagyobb, betanult ökör, ott könnyebb volt a tanítás. A nagy ökröket előre fogták, a tanulatlant meg mögéje. A nagy ökrök azután húzták a két tanulatlant, s azoknak menniük kellett, ha akartak, ha nem. A nagy ökröket nem tudták másfelé húzni. Annak az erős farúdnak a neve, mellyel az ekét a járomhoz kapcsolják: tézsla. A tézsla résznevei: 1. rúdfő vagy tézslafő. Legtöbbször csak egy természetadta kétágú fa volt, s ebbe jött bele a járom. Ezért nevezték fahúzónak is. Ujabban azonban vasból kovácsolják a tézslafőt, melynek nyílásán átvezetik a járom nyakszögét, s ezzel kapcsolják hozzá a járomhoz. A v s tézslafőt vasas húzónak is nevezik. 2. Karika. Arra használták, hogy ha az egyik ökör erősebb volt, mint a másik, akkor ehhez a karikához kötötték a láncot, s így az erősebb ökör vitte a nehezebb részt. 3. Rúd. 4. Vasalás. Két részből áll, húzópántból s az ezt erősítő foglaló pántból. 5. Félkapcsoló lánc. Sályban használták az u.n. csikojtós tézslát is. Ennek rúdja két darabból volt, s a két rész egy láncszemmel volt összekapcsolva. Ezzel a tézslával sokkal könnyebben lehetett fordulni és az ökör lábához sem ütődött hozzá. A tehenet kötéllel kötötték a tézslához az u.n. kúncsombók alkalmazásával. Mikor az ökröt a szekér elé fogták abból a célból, hogy elmenjenek vele otthonról, ezt a műveletet befogásnak nevezték. Ha pedig kint a határban az eke, vagy a borona elé fogták, akkor azt mondták, hogy a gazda ráfogja az ökröt, mikor az ökörről leveszik a jármot, akkor kifogják. Az ökör hajtásakor a következő szavak használatosak: Az ökrök indítása: ne! Az ökrök megállítása:hó! Jobbraterelése: cselő! Balra terelése: ,Hajsz ide!" Az ökrök hátráltatása: ,Hök! hők te!" Siettetése: a jószág nevével és a ne szóval. Pl.: ,Szegfü, ne!" Lassítása: hó! Az ökrök irányítása az eke visszafordításánál: ,Hajsz ide", „Cselő te!" szavakkal, és az ökörlánc vagy gyeplő igénybevételével történik. A szántás. Szántásnak nevezik azt a műveletet, amikor a gazda az ekével felfordítja a földet azért, hogy azt termőképessé tegye. Mikor az első szántással végezni szoktak a gazdák, azt kérdezik egymástól: Ki van? Ez azt jelenti: Kiszántottál már? A másodolást, a második szántást, amely mélyebb volt, mint az első, forgatásnak nevezték. Magát a műveletet pedig a megszánt szóval jelölték. Mégszántottuk a fődet — mondták. De úgy is mondták: másodoltuk a fődet. Ha meg sok egér volt, s tartani lehetett attól, hogy nagy kárt tesznek az elvetett magban, akkor a földet lészántották. Ugy mondták: Lészántottuk a magot. A felszánt szót a gyeptörés ekével végzett műveletére alkalmazták, meg a lucernaföld szántására. „Ha elöregedett a lucernás, akkor felszántottuk." Az alászánt kifejezést a tavaszbúza alá való szántáskor használták. Az elszánt szónak értelme pedig a szomszéd földjéből való eltulajdonítást jelölte, mikor a gazda a szomszéd földjéből egy—egy borozdát a magáéhoz szántott. Néha még a métakövet is kidöntötték, pedig ez szent volt a régiek előtt. Az ilyen dolgokból aztán nagy veszedelem támadt, olykor még az üsztökét is elővették igazuk védelmére. Garad János is keserűen mutatta egyszer a földjéből elszántott borozdát: „No nézd meg, mán nekem csak az adója marad!" A lovat, ökröt csak a szántóföld szélén fogják a szekéren kiszállított ekéhez. Kivétel, ha ékelő segítségével történik az ekének a földhöz való szállítása. Mikor a befogás megtörténik, a gazda megfogja az ekeszarvát, a befogott állatokat megindítja, s úgy tartja az ekeszarv segítségével az ekét, hogy az ekevas minél jobban belevágjon a földbe, megforgassa és felporhanyítsa. Régen igyekeztek minél többször szántani, azt tartva, hogy ahány szántás, annyi darab kenyér. Legalább háromszor, de néha négyszer is szántottak egy vetés alá. Ilyenkor „olyan vót a főd, mint a hamu. Gyommentes." A régi sályi gazdálkodásban a szántás különféle fajtái a következők voltak: 1. A terménybetakarítás utáni, három ujjnyi mély szántást tallóhántásnak vagy poroszkálásnak