Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

nevezték. A művelet végzésére meg azt mondták: leszántjuk a tallót. 2. A második,a keverő szántást forgatásnak nevezték. Újra szántották, ami azelőtt már fel volt szántva. A föld ilyenkorra már kizöldült. Azt mondták rá:, Jól megért. Lé lehet forgatni." Ha a forgatás megázott, megint kizöldült. Ilyenkor mégegyszer leforgatták. Az egyszeri vagy kétszeri forgatás után következett csak az 3. őszi mélyszántás. A mélyszántásra azt is mondták: tavasz alá szántunk. Az őszi mélyszántás kb. 6 col volt (15 cm), vagy félsukk. Egy sukk mélységre csak az uraságnál szántottak. Négy ökör kellett hozzá. Később gőzekével végezték ezt az őszi mélyszántást. Ha négyszer szántott földbe került a búza, nagyon szép volt. „Olyan vót a levele, mintha még lett vóna zsírozva." 4. Tavaszi szántás akkor volt, ha ősszel esős idő volt és nem tudtak szántani. Legtöbbször nem vált be. A kukorica, árpa ritkán maradt meg benne. Nagyon kellett arra vigyázni, hogy tavaszi szántás közben eső ne érje a földet, „mert az nagyon lenyomja". A régiek azt tartották, hogy „a márciusi esőt kapával kéne kivágni a fődből". De ha megázott, nem tudtak vele mit csinálni. 5. Gyeptörésnek a füves réthátak, régi elöregedett lucernások meg szőlőaljak felszántását nevezték. Ez csoroszlyával ment. A csoroszlya felhasította a földet. Ha nagyon erős volt a gyep, akkor rokonok, vagy szomszédok összefogtak és négyesben szántottak. A szántás mélységét jelölő kifejezések közül csak a mélyszántás és a csekélyen való szántás kifejezések használatosak. „Ha elmentem tallóhántásra, édesapám ilyenkor azt mondta: Osztan csekélyen légyen!" A szántás fajtájának arra utaló elnevezése, hogy mit vetnek majd bele, csak akkor van, mikor a szőlőaljakat azért szántják, hogy abba fejes veteményeket vessenek. Ilyenkor azt mondják: vetemény alá szántunk. A szántás különféle módjai összeszántásnak nevezik azt a szántási módot, mikor a gazda a föld közepén indul el. Itt szántja az első borozdát. Mikor aztán a föld végére kiér, kidönti az ekéjét, majd felállítja és az előbb szántott borozda mellett úgy szántja visszafelé a következőt, hogy „az az előbbivel egymásra essen". így a két borozda közepe feldudorodik. Széjjelszántásnak azt a szántási módot nevezzük, mikor a gazda a föld egyik oldalán kezdi meg a szántást, s a föld másik oldalán tér vissza az ekével. így jön mindig egy borozdával beljebb, végül a föld közepén csak egy csupasz nyílás marad. Ennek középső borozda a neve. A régi sályi gazdái Vadasban mindkét szántási módot használták. Általában évenként váltogatták a kétféle módot, hogy a tábla közepén ne keletkezzen egy állandó dudorodás, melyet ormónak neveztek. Cselőre szántás a neve annak a szántásnak, mikor az ekével jobbra forog a gazda. Tehát összeszán tás alkalmával szánt cselőre. Ha széjjelszánt, kétfelé szánt a gazda, s ökörrel szánt, akkor végez hajszra szántási. Ha pedig lóval végzi az ekével balra forduló szántást, akkor azt tűled-hozzád szántásnak nevezik. A kétféle szántási módot azért is váltogatták, hogy az ellenkező irányban végzett szántással jobban megforgassák a földet. Annak a keskeny árokfélének, melyet az eke a szántás után maga után hagy, borozda a neve. A szántatlan föld első borozdájának szántását mé'gborozdol szóval jelölik. Hogy az első borozda egyenes legyen, ahhoz segítség is kell. Legtöbbször a gazda felesége vezeti a lovat. Aztán ha megvan a nyom, már könnyen megy a szántás. A borozdában megy a hajszás ökör, vagy a rudas ló. Az első borozda végigszántását belefogás szóval jelölik. Mikor megtörtént a belefogás, a gazda azt mondja az asszonynak: „Mé'gborozdol

tunk. Mán té mehetsz haza!" Ahol fák vannak, ott tovább is vezetik a jószágot. Vagy ha télen nagyon elszokott tőle az állat, a belefogás után is vezetik egy darabig. Ha újra beleszokott, akkor már nem kell vezetni. 84