Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

A blúz nyaka sima volt, nem volt gallér rajta, hanem csak slingolásból volt ráhajtva az u.n. mizli. Erre volt rátekerve a galáris. Két végén szalag volt. A gálánst többszörösen rátekerték a mizlire és ha mind feltekeredett, a szalaggal megkötötték a két végét. A menyecskék kontyán gyöngyből fűzött necc diszlett. Azután divatba jött a piros hátrakötő, rózsás kázsmérbó\ vagy atlaszból. Akkor tették a kontyra először, mikor a menyasszonyi koszorút levették a leány fejéről és felkontyozták. A leányok, asszonyok a fejükre fejkendőt kötöttek. „Hajadonfővel nem sokat vótunk" - emlegeti Sályi Józsefné(1914). Hétköznap karton kendőket, vasárnap a lányok delin kendőket kötöttek a fejükre. A delin kendők az első világháború után kezdtek divatba jönni. Az asszonyok ünnepi fejkendője rendszerint rojtos selyemkendő volt. De ünneplőre viseltek bársony fejkendőt is. A bársony fejkendő többféle színű volt: kávészín, sötétkék, fekete. A selyemkendő rózsákkal is volt díszítve. Szívesen hordtak zöld selyemkendőt piros rózsával, pirosat fekete rózsával, fekete kendőt zöld virággal. Fehérre azonban nem emlékeznek. Hordtak kázsmérból is fejkendőt. Ha hűvösebb volt az idő, a leányok, asszonyok rojtos vállra való kendőt kötöttek. A leányoknak fehér vállkendőjük is volt. Az asszonyok búzakék (búzavirág színű), vagy fekete alapú, rózsákkal díszített vállkendőt kötöttek. A vállkendőt nyakba való kendőnek is nevezték. Ezt a vállukra terítették háromszög alakba hajtva, elől keresztbe vették, s hátul megkötötték. A nyakba való kendő leginkább kázsmérból készült, igen sokféle színben: fehér, bordó, zöld, sárga, fekete, kék alapon rózsákkal díszítve, és a széle mindég rojtos volt, s ez szépen lelógott, miközben hordták. A leányok, asszonyok ünnepkor a kezükben kivarrott (hímzett) zsebkendőt (keszkenőt) vittek. Ezt csak dísznek vitték a kezükben. A húszas évek vége felé kezdett divatba jönni a szoknya—blúz helyett az egybe-ruha, idegenből vett szóval: slafrók. De mellette tovább hordták a szoknya—blúz viseletet is. „A szoknya hátulsliffes vót, madzag vót rajta, azt körülvettük és elől kötöttük meg" - emlékezik Sályi Józsefné. A blúzokat most már buggyanás hátúra varrták. Rakva volt a háta. „Belől vót rajta egy sluszpánt, amit elől megkötöttünk. Ezért szorosan állt az oldalunkhoz. Nem csúszkált le— fél, mert meg volt kötve sluszpánttal. A szoknya oldalkapcsos vót. A szinek keverve vótak. Vót úgy, hogy fehír blúzhoz fekete szoknyát vettünk vagy ződet. A fehír blúzhoz mindenféle színű szoknya mént." A ruha fölé nagykabátot csak a húszas évek vége felé kezdtek egyre többen hordani. A nyakba való kendőn kívül addig télen sem vettek más meleg holmit magukra a lányok, asszonyok. „Tartották ám a jányok magukat" - mondja Sályi Józsefné, - „nem úgy, 32. kép: Fiatal lány ünnepi viselete a század elején 50