Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

volt a beállítás. Ennél távolabbra, vagy közelebbre a kaszálni valónak megfelelően állították. Utána az éket beszorították. Régebben nem igen brugólták a takarmány félét, meg a búzát. A csapófa úgy összerakta, leterítette a terményt, hogy nem sok kaparék lett. Csak ha nem volt jól beállítva, akkor kellett jobban brúgólni. Ilyenkor mondták: „Csak gizmálja, zibálja azt a szép búzát! Ez is munka?" Annak a szerszámnak a neve, amire kalapáláskor a kaszapengét támasztják üllő. „A kaszaverés nem időtőtés!" — mondták Sályban. „Ha az ember meg nem veri a kaszát, majd megveri az az embert." Az üllőnek két része van: 1. kaszaüllő (ez a szerszám vasrésze), 2. állványa (ez pedig a farésze). Az állványát tőkének is mondták. A vasrészt üzletben vásárolták, a tőkét fűzfából házilag csinálták. Annak a kalapácsnak neve, amivel a kaszát kalapálják: kaszaverő kalapács vagy kaszaverő. Sályban két főtípusát használják: egyélű és kétélű kaszaverőt. Azt a kaszaverőt, amelyiknek egyik vége éles, a másik tompa: égyélünek, amelyiknek mindkét vége éles, kétélünek nevezik. Akkor jó, ha szilárdsága megegyezik az üllő szilárdságával. Ugy próbálták ki, hogy kőhöz ütötték és nézték, hogy szikrázik-e? Az ilyen kaszaverő próbát csuholásnak is nevezték. A kaszaverő nem jó, ha nagyon éles, mert elvágja a kaszát, olyan félgömbölyű a megfelelő. Ha lágy a kaszaverő, akkor se halad a munka, mert nem fogja a kaszát, csak lapítja. Az ilyennel legfeljebb csak kapát lehet verni. Tartania kell az élét, az a jó. De időközönként reszelővel meg is kell élezni. A kaszakalapálás a következőképpen történik. Az állványát beássák a földbe, aztán beleteszik az üllőt, majd mellé ülnek. Nyáron csak a csupasz földre. Esetleg abból tesznek valamit maguk alá, amit kaszálnak. Az üllőt kemény földre jó elhelyezni. Ha puha a föld, visszarúg a kalapálásnál. A kaszanyélről leütik a kaszát. Ráteszik az üllőre. A gazda fogja a kasza nyakát, s elkezdi verni a kaszaverővel. A sarkánál kezdi, aztán mindég húzza odébb, míg a hegyéhez nem ér. Ha nagyon szilárd a penge,nagyobb ütést kíván. Ha hajlékonyabb, nem kell olyan nagyot ütni rá. Ha egy helyre többet találnak ütni, mint kellene, akkor ott hullámos lesz a penge. Azt mondják, pók lett rajta. Ha nagyon kemény az éle, vigyázni kell, hogy ki ne csorbuljon. A kasza élét nem egészen fektetik rá az üllőre, csak úgy, hogy féltájig érjen. Kalapálás után meg is fenik. A sokat használt, veretlen kaszával csak katonázik a kaszás. Erre azt mondták az öregek, hogy „rosszabb, mint a hátramenés. Rosszabb, mint a zsíratlan zsámiska!" A kaszás, mikor a kiverés után kaszakővel is élesíti a kaszát, azt mondják:feni. A kaszafenés után még élesebb lesz a kasza. Többször is fenték naponta. Azt mondták: „Olcsóbb a fén, mint a szalonna!" A kasza fenésére szolgáló kő neve.kaszafén. Keskeny, kissé ovális alakú kő. Régen kőből faragták, most öntik. A faragott jobb volt jobban ragadt a kaszához. Ha csak elsiklik a kasza felett, akkor nem jó. Vízbe is teszik, hogy jobban ragadjon. Annak a szarvból készült toknak a neve, melyben akaszafént tartották:: féntok vagy fenestok. Az öregek az ökör vagy tehén szarvából csinálták, melyet a mészárostól szereztek be. Először főzéssel megpuhították. Ha nem főzték volna, elvitte volna a kutya. Néha még így is elvitte. A féntokot ki is cifrázták. Virágot, tulipánt karcoltak rá, meg a tulajdonos monogrammját. Még korona, címer is került néha rá. Ujabban bádogból van. Árulják az üzletben. Olykor zománcos bádogból készültet is használtak, de ez drágább volt. A féntokot a rajta lévő horoggal akasztják a nadrágszíjhoz. Van aki hátra akasztja. A régiek inkább így hordták, mert akkor úgy volt, hogy aratás közben a kaszás segített kötelet is kötni az utána jövő félszámosnak. Ilyenkor, ha elől lett volna a féntok, zavarta volna a kaszást. Horváth János mindég elől hordta. „Minek nyúlgáljak én hátra, mikor fenni kéli?" - mondogatta. 98