Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Mikor még nem nadrágban, hanem gatyában arattak, az elé kötő volt kötve, s annak a madzagjához akasztották a féntokot elől vagy hátul. A féntokba vizet tettek, s úgy tették bele a kaszakövet. Ha a szarvból készült eresztett, ékelték, hogy ne follyon. Parafa darabot vagy kis nyársat faragtak, beledugták és beletörték. Aztán a külsejét szépen le is faragták, hogy ne is látszódjon. „A szegénységet mindég titkolta az ember. Pedig a szegénységét nem lehet eltagadni!" A kasza fenésekor a kasza nyelét leállítják a földre. Egy kicsit balra döntik. Bal kézzel megfogják a kasza nyakát. Jobb kézzel kihúzzák a fénkövet a féntokból. Először a fénkővel a felső részén köröző mozgást tesznek. Aztán a kő alsó részét lehúzzák az élen a sarkánál, majd a kő felső részével felhúzzák az élét. A felhúzásnak mindég erősebbnek kell lennie, mint a lehúzásnak. A balkéz ujjait sohasem emelik fel a kaszáról a sályiak, mégsem ütik meg. Ahogy a fenéssel haladnak a kaszahegy felé, úgy halad tovább a kasza fogása is az oromján. Mikor a kaszás a fenéssel így végigért, akkor az él felső és alsó részén a kasza egész hosszában végighúzza a fénkövet, hogy a sodra lemenjen. Mert ha minden felső és alsó húzás nem volt egyforma, akkor sodra lett a kaszának. Télen a kaszát vagy a színbe, vagy a padlásra teszik. Megkenik szalonnabőrrel. Régen úgy tették a padlásra, hogy a vérteleken kidugták a hegyét. Ha használat közben rövid időre teszik el, arra vigyáznak, hogy kárt ne tegyen. Kis borjú, vagy állat neki ne mehessen. Ha a kasza nagyon elkopott, azt szokták mondani: „Nem maradt, csak a lánája." Azt tartják kopott kaszának, amelyik keskenyebb alól, mint a kaszás két ujja, a hegye felé pedig mint egy ujja. Az ilyen kaszával már csak takarmányt vágnak. Az elkopott kaszából néha füvet kaszálni, babot szedni kisebb kaszát is csináltak. De készült belőle kaszakés, béklyóvágó fürész, szőlőtetejelő kés, dohányvágó kaszakés, melyet dugtak a finánc elől, hogy „szem elejbe né kerüljön!" A káposztagyaluhoz is három kaszakést tettek. Készült még kopott kaszából csoholó acél, dohányfűző tÖ. Tették az elhasználódott kaszát kalapács élére, üllő tetejére, mikor a baltát acélozták. A használt kaszát kiverték, kireszelték, aztán szalmavágásra, takarmányvágásra használták. A régi falusi emberek semmiféle kiöregedett anyagot sem dobtak el. Valamilyen más formában még a használhatatlant is felhasználták. A kaszával való aratás. Azt az aratási módot, mikor a gabonát úgy vágták, hogy a levágott gabona a tarlóra fordult, Sályban is rendrevágásnak nevezték. Ezt azonban nem igen használták, mert szaporább ugyan a kaszásnak, de annál nehezebb munkát ad a marokszedőnek. Legfeljebb akkor alkalmazták, ha nagyon meg volt dőlve a búza. Azt a gabonakaszálási módot pedig, mikor a lábon álló gabona felé vágnak a kaszával, s a levágott gabona nem a tarlóra, hanem a lábon álló gabonára dől, rávágásnak mondják. Ilyenkor a gazda rávág. Meg kell nézni aratás előtt, hogy a vetés hogyan hajlik. Ahogyan van hajolva, úgy kell rávágni. Ha szembe mennének a kaszások vele, akkor zibálódna. „Úgy el van nyúlva, mint a szentiváni ének" — mondták a félszámosok, ha a maroknak nem egyformán volt a vége. Az aratásnál a kaszás bal kezével a kaszanyél végét jobb kezével a kocsot fogta meg. Először a jobb lábával lépett előre. Jobb karját kinyújtotta, s annyira lendítette hátra a kaszát, hogy a hegye a levágandó búza széléhez érjen. Azután suhintott egyet a kaszával, és előre lépett a bal lábával. A suhintásnál annyira lendítette a kaszát, hogy jobb keze egészen a teste bal oldalához ért, a bal karja pedig a test vonalától hátrább került, egészen kinyúlott a suhintó mozdulat végére. A suhintás befejezése után a csapófa a levágott terményt a földre terítette, a kaszás a kaszát a tallón csúsztatva visszavitte a rend széléhez. Azután ismételte újra az egészet. 99