Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Ekefogatás volt a neve annak a szántásszakasznak, mikor a gazda a táblát egyszer vé­gigszántotta. Ha elmaradt egy két borozda, azt mondták rá: „Maradt vagy két fogatás.'» Fogatás alatt értik annak a keskeny földsávnak.nevét is, melyet az eke egyszer elfordít. Magára a műveletre pedig azt mondják .fogat. Ha a tábla nagyon széles volt, akkor a gazda három vagy négy szakaszban végezte raj­ta a szét , vagy összeszántást azért, hogy ne kelljen neki sokat forognia. Egy ilyen sza­kaszra pedig azt mondták: fogás. Ilyenkor az egyik fogást össze, a másikat meg szétszán­tották. Mikor a gazda a tábla hosszában szántott, s a tábla két végén, a forgásnál a föld egye­lőre szárítatlan maradt, ezt a szántatlan részt forgónak nevezték. A szántás végén aztán keresztbe fogattak, és a forgót felszántották. A dűllőz kifejezést és a bakhátas szántási módot Sályban nem ismerik. A szántás után keletkezett akkora rögnek, melyet a kutya után dobnak, ökölnyi a neve. A szántás köz­ben összetapadt nagy földdarabot pedig májas földnek nevezik. Tavasszal fordult elő a szántásban, ha nagyon nyírkos volt a föld. A jó gazda kivárta, míg kiszikkadt a föld, és akkor kezdte szántani. Id. Horváth János azt mondogatta:, Jla valaki ki nem szikkadt fő­det szánt, inkább aludjon, de a fődet né rontsa el!" Úgy is meg szokták próbálni a föld szikkadtságát, hogy belevágják a kapát. Ha nem ragad föld a kapára, akkor lehet szántani. Még kézzel is meg szokták nézni. Ha kézzel könnyen össze lehet nyomni, akkor nem fog­nak a szántáshoz, mert még nem jó a föld. De ha nem lehet könnyen összenyomni, jó por­hanyós, akkor tudják: itt az ideje a szántásnak. A kiszikkadt földre azt mondták: A7 van pirulva, fél van pirulva. A nedvesen felszántott földet szalonnás szántásnak is nevezték. Olyan volt a föld, mintha szalonnát terítettek volna reá. Hajó porhanyó földben szántot­tak, azt mondták: Jól feslik. De jól festik! Borona és henger. Annak a szerszámnak neve, melynek segítségével a göröngyöket összetörik, s a földet szép porhanyóvá teszik, borona a neve. Anyagát tekintve négyféle fajtája volt Sályban használatban: tövisborona, faborona, faborona vasfoggal, tiszta vasbo­rona. Nagyságát tekintve pedig volt magtakaró (úgy is nevezték, hogy könnyűborona), kö­zépfogas (két részes, két métert porhanyít fel egy fogásra) és nehéz fogas. Ez utóbbi két részes, egy—egy rész súlya kb. 60 kg. A tövisborona részei: boronafa és tövisk. A boronafát rendszerint avult kocsioldalból csinálták. Kiütötték belőle a karfát, s a kivésett részébe belehúzták a kökénytövisket. Az­tán befogatták, hogy ki ne csússzon. A tiszta faboronát az idősek is csak hallomásból is­merik. A század elején már csak vasfogas faborona volt használatban. A borona részei: váz, fog és húzófa. A váznak további résznevei: felső vánkos (ez volt a kerete) és a kérésztván­kosok. A keresztvánkosokba lyukakat fúrtak és anyáscsavarral ide erősítették a fogakat. A múlt század végén még anyás csavar helyett a boronafog felső végét szív alakúra formál­ták, s így nem esett ki a keresztvánkos nyílásából. A tiszta vasboronát az 1900-as évek elejétől kezdték Sályban alkalmazni. Eleinte ezt sem gyárból, üzletből vették, hanem az uraság gépésze készítette. A boronát időnként éleztetni is kellett a kováccsal. Élezés után gúlákba rakták. Szá­raz helyen, leolajozva tartották. A boronával végzett munkát a boronál szóval jelölik. A boronálást kétszer végzik. Szántás után és vetés után. Mikor elvégezték, azt mondják: mégboronáltam. Behúzattam a fődet. Két sorjával beboronáltam a búzát. A boronával fellazított, szépen megmunkált földre pedig azt mondják: „Olyan, akar a hagymafőd!" Annak a talajjavító eszköznek, mellyel a vetés után lesimítják a földet: höndörgő (henger) a neve. Már a múlt század második felében is használták. A höndörgő készítés 86

Next

/
Thumbnails
Contents