Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)
Ekefogatás volt a neve annak a szántásszakasznak, mikor a gazda a táblát egyszer végigszántotta. Ha elmaradt egy két borozda, azt mondták rá: „Maradt vagy két fogatás.'» Fogatás alatt értik annak a keskeny földsávnak.nevét is, melyet az eke egyszer elfordít. Magára a műveletre pedig azt mondják .fogat. Ha a tábla nagyon széles volt, akkor a gazda három vagy négy szakaszban végezte rajta a szét , vagy összeszántást azért, hogy ne kelljen neki sokat forognia. Egy ilyen szakaszra pedig azt mondták: fogás. Ilyenkor az egyik fogást össze, a másikat meg szétszántották. Mikor a gazda a tábla hosszában szántott, s a tábla két végén, a forgásnál a föld egyelőre szárítatlan maradt, ezt a szántatlan részt forgónak nevezték. A szántás végén aztán keresztbe fogattak, és a forgót felszántották. A dűllőz kifejezést és a bakhátas szántási módot Sályban nem ismerik. A szántás után keletkezett akkora rögnek, melyet a kutya után dobnak, ökölnyi a neve. A szántás közben összetapadt nagy földdarabot pedig májas földnek nevezik. Tavasszal fordult elő a szántásban, ha nagyon nyírkos volt a föld. A jó gazda kivárta, míg kiszikkadt a föld, és akkor kezdte szántani. Id. Horváth János azt mondogatta:, Jla valaki ki nem szikkadt fődet szánt, inkább aludjon, de a fődet né rontsa el!" Úgy is meg szokták próbálni a föld szikkadtságát, hogy belevágják a kapát. Ha nem ragad föld a kapára, akkor lehet szántani. Még kézzel is meg szokták nézni. Ha kézzel könnyen össze lehet nyomni, akkor nem fognak a szántáshoz, mert még nem jó a föld. De ha nem lehet könnyen összenyomni, jó porhanyós, akkor tudják: itt az ideje a szántásnak. A kiszikkadt földre azt mondták: A7 van pirulva, fél van pirulva. A nedvesen felszántott földet szalonnás szántásnak is nevezték. Olyan volt a föld, mintha szalonnát terítettek volna reá. Hajó porhanyó földben szántottak, azt mondták: Jól feslik. De jól festik! Borona és henger. Annak a szerszámnak neve, melynek segítségével a göröngyöket összetörik, s a földet szép porhanyóvá teszik, borona a neve. Anyagát tekintve négyféle fajtája volt Sályban használatban: tövisborona, faborona, faborona vasfoggal, tiszta vasborona. Nagyságát tekintve pedig volt magtakaró (úgy is nevezték, hogy könnyűborona), középfogas (két részes, két métert porhanyít fel egy fogásra) és nehéz fogas. Ez utóbbi két részes, egy—egy rész súlya kb. 60 kg. A tövisborona részei: boronafa és tövisk. A boronafát rendszerint avult kocsioldalból csinálták. Kiütötték belőle a karfát, s a kivésett részébe belehúzták a kökénytövisket. Aztán befogatták, hogy ki ne csússzon. A tiszta faboronát az idősek is csak hallomásból ismerik. A század elején már csak vasfogas faborona volt használatban. A borona részei: váz, fog és húzófa. A váznak további résznevei: felső vánkos (ez volt a kerete) és a kérésztvánkosok. A keresztvánkosokba lyukakat fúrtak és anyáscsavarral ide erősítették a fogakat. A múlt század végén még anyás csavar helyett a boronafog felső végét szív alakúra formálták, s így nem esett ki a keresztvánkos nyílásából. A tiszta vasboronát az 1900-as évek elejétől kezdték Sályban alkalmazni. Eleinte ezt sem gyárból, üzletből vették, hanem az uraság gépésze készítette. A boronát időnként éleztetni is kellett a kováccsal. Élezés után gúlákba rakták. Száraz helyen, leolajozva tartották. A boronával végzett munkát a boronál szóval jelölik. A boronálást kétszer végzik. Szántás után és vetés után. Mikor elvégezték, azt mondják: mégboronáltam. Behúzattam a fődet. Két sorjával beboronáltam a búzát. A boronával fellazított, szépen megmunkált földre pedig azt mondják: „Olyan, akar a hagymafőd!" Annak a talajjavító eszköznek, mellyel a vetés után lesimítják a földet: höndörgő (henger) a neve. Már a múlt század második felében is használták. A höndörgő készítés 86