Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Száraz ganajnak mondják a kiégett ganajt. Nyárban sokat süti a nap a trágyadombot és ha nem locsolják eleget, akkor kiég. Vagy ha a tyúk szétrúgja a trágyadombot, akkor is könnyen kiszárad. Ilyenkor „elillan az ammóniák tartalma is,pedig ez a trágya legnagyobb értéke" magyarázza Horváth János. A meleg ganaj párolog. A bemelegedett ganajt párolgás ganajnak nevezik. A disznó ganaját nedves ganafnak mondják. Vegyíteni szokták a szarvasmarháéval. Hideg ganajnak az összefagyott ganajt nevezik. Ezt meleg vízzel szokták locsolni, hogy felengedjen. A sályiak az ívott ganajt tartják a legjobbnak. Nyírkos földbe azonban célszerűbbnek tartják a szalmás ganajt, „mert az ritkíjja a kötött talajt". Ganajhordásnak nevezik azt a munkát, mikor a gazda a trágyát a szántóföldre kiszállítja. „Megyék ganajt hordani a Külsödűlöbe " - mondották ilyenkor. A ganajhordás ideje Sályban leginkább télen, meg nyáron volt. Mikor ugart hagytak, a zöld ugarra télen, a fekete ugarra meg nyáron hordták a ganajt. A nyári trágyahordás ideje rendszerint akkor volt, mikor már elvetettek mindent, de még nem jött be a kaszálás. ,Jgaz, - mondja Horváth János - a gazdasági iskolában azt tanítják, hogy a téli ganajhordás nem jó, mert a ganaj kifagy a fődön. De a mi fődjeinkre, ha tavasszal ráhajtottunk, nagyon összevágtuk és röges lett utána a főd. Az agyagos földet nem lehet a tavaszi lágy állapotban szekérrel öszszejárni. Mi azért télen hordtuk a ganajt a fődre. Tavasszal aztán ahogy az idő engedte, mindjárt leszántottuk. Ebbe vetettük a bökkönymagot (bükkönymag) még a tavaszbúzát, vagy ebbe ültettük a kukoricát. De hordtuk a trágyát nyárba' is az őszi szántás alá, mikor már learattunk és még nem nyomtattunk vagy gépéltünk." A ganajhordás ökrös vagy lovasszekérrel történik. Az uraságnál még bivalyos szekérrel is hordták. A szekér oldalába régen nem tettek deszkát. Ezt csak városon írták elő, meg újabban követeli a rendőrség. Csak hátsó soroglyát tettek a szekérre. Ezt leeresztették, hogy ezzel is növeljék a rakodó helyet. Persze, így csak akkor rakodhattak, ha szalmás ganajt szállítottak. Az érett ganaj már kipergett volna a saroglyából. A szekérre a trágyát vasvillával hányták fel. Meg is veregették vele a szekérre került trágyacsomót, hogy minél több férjen fel belőle. A gazda ugyanis arra törekedett, hogy munkájával minél hamarább végezzen. S ha a szekérre több trágya ment fel, akkor kevesebbet kellett fordulnia. A felrakott trágyamennyiség természetesen aszerint is változott, hogy szalmás, vagy érettebb volt—e. Szalmás trágyából többet, érettből kevesebbet lehetett rakodni, mert az nehezebb volt. Közelebbi helyekre többet, távolabbi határrészekre egyszerre kevesebbet szállítottak. Kevesebb ment egy rakományban a szőlőhegyekre is, mert azoknak nehezebb útjaik voltak. A vendégoldal magassága fölött befelé keskenyedően rakták a trágyát. Mikor készen volt a rakodás, feltették az ülődeszkát. Mögéje a trágyára egy hónajj szalmát vetettek, ezt pokróccal takarták le. A szekérre került a trágyahordáskor a rakodásra használt vasvilla, meg egy nyírágseprő. A vasvillát a felrakott trágyacsomóba szokták beleszúrni. Ezért nevezték a trágyás szekeret villakocsinak. De használták a ganajos kocsi elnevezést is. Míg a könnyebb, zöldre festett kocsit futra kocsinak. A villával történik kinn a földön a trágya lehányása is a szekérről. A nyírág seprővel meg a trágya maradványait seprik le a lerakodás után. A trágyát nem terítették szét mindjárt a földön, hanem előbb a föld végébe lerakták egy csomóba, s ennek a trágyacsomónak szarvas volt a neve. Ilyenkor azt mondták: „Szarvasba raktuk a ganajt." Szántás előtt aztán a szarvasból kisebb csomókba: kupacokba rakták szét a földön. A kupacok egyenlően voltak elosztva a földterületen, s ebből meg lehetett látni, hogy egyenlően oszlik-e el a trágya a földön. A kupacokból azután széjjelterítették, majd leszántották. A széjjelterítésben a családtagok, néha még a gyermekek is segítettek. 77