Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Nyáron azért is volt jó előbb szarvasba rakni a trágyát a föld végén, mert a ganajhordás idején a termény még nem volt betakarítva. Ott állottak a földön a keresztek, s nem lehetett volna tőlük egyenletesen elosztott kupacokba rakni a trágyát. De a tarló legeltetése miatt sem lehetett ilyenkor kupacokba rakni a trágyát. Sőt még télen is alkalmasabb volt először szarvasba rakni. Ha télén mindjárt kupacokba rakták szét a földön a trágyát, s tavasszal a szántás előtt terítették széjjel, előfordult, hogy a kupac helyén nagyobb lett a vetés, mint máshol. „Ligetes, fótos vót tőle a főd" — mondták. Azért az ilyen földet gazdacsúfolónak is nevezték. Ezért télen is inkább először szarvasba rakták a földre kihordott trágyát, s tavasszal rakták szét kupacokba, majd terítették szét a földön. A sályi határban nem volt olyan sok szarvasmarha, hogy nyári tartózkodási helyén nagyobb mennyiségű trágya gyűljön össze, melyet aztán árverésen lehetett volna értékesíteni. A nyomásos gazdálkodás idején az ugaron tartózkodott a jószág. Innen nem adták el a trágyát. Ez kellett a földre. A vetésforgós gazdálkodás alatt meg csak a tarlószabadulástól a szántásig járt a tarlóra a jószág, ez alatt az idő alatt is csak nappal. Egy helyen huzamosabb ideig csak delelés alatt volt a gulyabeli jószág. A delelés helye sem a szántóföldön volt, hanem külön helyen. A Mizser malmánál a patak mellett. Mivel ez a hely közterület volt, az itt elhullatott trágyát a pásztor gyűjtötte össze és értékesítette. Nem valami sokat kapott érte. Leginkább pár liter bort. Vagy néhány fuvart adtak érte a gazdák. Az eke és a szántás. Az ásót és kapát csak kerti művelésre használják. Fás területen még nagyobb darab földet is ily módon törnek fel, nehogy az ekével megsértsék a fák gyökereit. Az ilyen földet ásózzák, utána vasgereblyével elgereblyézik, elporlasztják a rögöket. A kerti művelésben „kapálástól jobb az ásás" - tartják Sályban. Vetemények, meg zöldség alá ma is mindenütt ássák a földet. A termények alá azonban emberemlékezet óta ekével szántanak. Régi, fagerendelyes ekét még lehet találni Súlyban. Olyan faekét azonban, melynek kormánya is fából van, már csak eltéve látott Horváth János a Seckendorf-féle udvarban. Ezeket azonban már nem használták. Felszámolásuk 1931-ben történt. A faeke Sályban használatos résznevei Horváth János szerint: 1. ekefej, 2. kormány deszka, 3. csoroszlya, 4. géréndély, 5. ekeszarv, 6. üsztöketartó, 7. farsróf. Az eketalyiga részei: 1. talyigakerek, 2. tengely, 3. szabályozó (keskenyebbet vagy szélesebbet lehet vele fogatni), 4. patying (kenderből készült gúzs, melynek segítségével a tézslát az eke taly igához kapcsolták), 5. geréndélytartó fa (másutt párna a neve), 6. vánkos, 7. kötél (későbbi időszakban ennek szerepét veszi át a húzólánc vagy kikötőlánc). A faekét a múlt század második felében felváltotta a Vidacs-eke. Ez olyan faeke volt, melynek már vasból volt a kormánya. Részei: 1. ekefej, 2. kormánylap, 3. csoroszlya, 4. geréndély, 5. ekeszarv, 6. üsztöketartó, 7. farsróf, 8. csúszóvas. Az ekeszarvak között a gerendelyen volt a farsróf nyílása. A farsróf az eke csúszóvas nevű részéhez volt rögzítve. Másik vége a farsróf gerendelyen lévő nyílásán megy keresztül, s itt egy csavarral szabályozható. Ezzel lehetett le vagy fel emelni az ekevasat, hogy mélyebben vagy sekélyebben szántson az eke. Az eke taly igához már nem patyinggal, hanem húzólánccal erősítették a Vidacs-ekét. A Vidacs-ekék 1900 körül aztán átadták helyüket a vasekéknek. Ekkor kezdték a bácskai mintájú szakekét vásárolni a Szilágyi vagy a Herz gyárból. Persze, csak az uraságnál. A gazdák úgy a húszas évekig használták a Vidacs-ekéket. 78