Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

nözte fejealját, s bundájába, vagy ricupokrócba takarózva, a földön fekve aludt a juhok mellett. Tarlóégetéssel sohasem trágyáztak. A régi sályi emberek nem égették fel a tarlót, hiszen azt mindég legeltették. ,,Nagy gondot fordítottak arra, hogy a jószág féléljen minden szál mezőt. Még a sertést sem etették otthon május elejétől október elejéig. Ez alatt kint élt az ugaron, a tallón, akárcsak a többi jószág. Jó erőben is vótak ám az állatok!" Trágyázáshoz legnagyobb mennyiségben az istálló trágyát használták fel. Ennek sokféle fajtáját. A gazdák főként a szarvasmarha- és lóganajt, azután a disznó- meg a tyúkganajt, a gazdaságok pedig ezek mellett a juhganajt is felhasználták trágyázásra. A lóganajt melegágy készítéséhez is használták, mert ez melegebb. A kertészek arra vigyáztak, hogy disznóganaj ne kerüljön a melegágyba, mert ebben sok kukac van, s az tönkre tenné a palántákat. Felhasználták trágyázásra az emberi ürüléket is. „Az árnyékszékből amit kihordták, - mondja Horváth János -, lajtokba tették, vízzel félvégyítétték, s úgy vitték a fődre. Másképpen nagyon erős lett vóna. Kipállott vóna tőle a vetemény, különösen, ha sok került vóna belőle égy helyre." Szokásban volt istállótrágyával is vegyíteni. Kicsiben inkább a kapásnövényekhez használták. A juhtrágya még zsírosabb, mint a tehéntrágya. Ezt azonban csak az uradalmakban nyerték, mert csak ott tartottak birkát. A juhganajt gondosan kezelték a pásztorok. A birka alá is ajjaztak. A juh előtti rácsból azt a szalmát, amit meghagyott, alája rakták ajjazónak. A rácsot este szokták megrakni szalmával, hogy a juh törje éjszaka. A szalma mellé még egy kis répát is tesznek, hogy jobban jöjjön a teje. Ami iziket meghagy a szalmából, azt alá hányják ajjazónak. Reggel aztán szénát adnak neki egy kis szemes abrakkal. Rendszerint minden három hónapban ganajoztak ki a birka alól. A hanyagabbak csak hat hónaponkint egyszer. Ez azonban tönkreteszi a birkát. Ilyenkor lepállik a szűgyéről a szőr. A trágya meg annyira letaposódik a hodály földjére, hogy csákánnyal kell kivágni. Mikor a juhtrágyát kivágják, a szekér odaáll a hodály elé, mindjárt arra rakodnak, s viszik a trágyát egyenesen a földre. A gazdák udvarán összerakott trágya neve: trágyadomb vagy ganajcsomó. „Kiganajoznak a trágyadomba" szokták mondani. Erről már az állattartás leírásánál esett szó. A trágyadombot leginkább az ólak közelében szokták elhelyezni. Helyének kiválasztásánál azonban mindég ügyeltek arra, hogy egy kicsit távol legyen a konyhától. Ne legyen a kút közelében, hogy szennyleve ne szivárogjon a kútba. S végül arra is vigyáztak, hogy a szomszédnak se tegyenek vele kárt. A szalmás trágyát másféle módon is szokták tárolni. Behordják a kollátba vagy a karámba. Itt aztán rajta hál a heverő marha. Ezalatt jól lenyomja, megtapossa. Állás közben a ganaj érik. Megindul benne a bomlási folyamat, s a közé rakott szalmát is elrothasztja, összedolgozódik vele. Hogy ezt a folyamatot elősegítsék, a trágyadombot nyáron locsolni is szokták. Erre szokták mondani: „Kezelni kell a trágyadombot, hogy érett legyén a ganaj". Megkülönböztetünk szalmás-, félérett- és érett ganajt. A trágyázásra legjobb az érett, de még megfelelő a félérett ganaj is. Legkevésbé jó a szalmás, más szóval éretlen ganaj. A szalmás ganajt kihordás után, a föld szélén előbb nagy csomóba: szarvasba rakják, hogy ott tovább érjen, s közvetlenül a szántás előtt terítik szét a földön. Az erősen érett ganajt ivott ganajnak nevezik. Ilyen azonban nem nagyon volt, mert hamarább kihordták, mintsem túlságosan megérett volna. Csak ha túl sokat locsolták a trágyadombot, vagy nagyon esős nyár volt, úgy hogy a sok eső miatt nem tudták idejében kihordani a földre, akkor lett ívott a ganaj. 76