Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

A cinke azt mondja: Nem szőttél, nem fontál, Ki van a pimpics. Fekete rigó: Cicidőr, cicidőr, Jóidőt, főidőt f A sárgarigó: Huncut a bíró, Huncut a bíró. Szegény emberek, vagy erdőn dolgozók étkezés céljára alkalmilag szedtek madarakat. Inkább csemegének, s nem tápláléknak. Főleg a fészekben ülő, könnyen megfogható fejlett fiókákat szedték el. Nyakukat elvágták, bőrüket tollastól lehúzták, megsózták és nyárson megsütötték. Ha madártojásra találtak, azt is elszedték. Emberi fogyasztásra éppen olyan jónak, vagy még jobbnak tartották, mint a tyúktojást. A madártollakat inkább az erdészek, vagy vadászok gyűjtötték. A harkálynak nagyon szép, kékes-csíkos nyaktolla van. Kalapdísznek szokták feltenni. Ha mátyásmadarat lőttek vagy vadkacsát, annak nyaktollát is kalapdísznek szedték ki. Az erdei madarakat általában hasznosnak tartják, kivéve a sebes ülyi, fehér sast és a szarkát. Ezek dúvadak. Irtásukra a vadászok ingyen töltényt kapnak. A csőrükkel kell elszámolniuk. A seregély csapatokban jár. Főleg a szőlőkben szokott kárt tenni. Kereplővel, durrogatással riasztják. Mikor még kendert termeltek, annak elvetett magjára különösen kellett vigyázni, mert nagyon szerették a madarak. Még a földből is kikaparták és elhordták. Ezért a kenderföldekre madárijesztőket állítottak fel. Az erdő-mező állatait, vadjait is jól ismerték a sályi emberek. Ma is van mezei nyúl, róka, őz, szarvas, vaddisznó, újabban muflon, borz, mókus, pele, nyest, ürge, hörcsög. Ez utóbbi népi neve gözű Viselkedéséből időjárási következtetést is vonnak le elsősorban a pásztorok. Ha nagyobb halomba hordja össze a búzát, a szemet, mint máskor szokta, azt tartják, hogy nagy tél lesz. Főként madarakról következtetnek a közelgő időre. Azt tartják, hogy ha a seregély még az eső előtt lejön, akkor nem lesz nagy eső. De ha esőbe jön le, akkor az nagyon sok esőt jelent. A vadlibák vonulásáról tudják, hogy már közeleg a tél. Mikor a gólya megjön, azt szokták mondani, hogy lehet uzsonnázni, mert a gólya meghozza az uzsonnát. Az erdei állatok húst is kínáltak az embernek. Vadászatuk azonban csak az úri réteg kiváltságát képezte, a nép számára évszázadokon át tilos volt. Csak titokban ejtettek el vadakat. Éppen ezért hallgattak is róla, s dalaiba se igen szőtték bele a vadakat. Az orvvadászokat nagyon szigorúan büntették. Éppen ezért féltek a beárulástól, s az orvvadászok nagyon elszántak voltak. ,,Sok avval a szándékkal ment el, ha meglát valaki engem, agyon lövöm, hogy el ne áruljon. Ilyen kényelmes vót az erdőn járkálni!" - emlegeti Krokos József. Mégis akadtak, akiknek volt eldugott fegyverük, még maguk készítette is akadt. De legtöbben inkább hurokkal vadásztak. Ez nem volt olyan feltűnő. Cselhurokkal úgy a második világháború idejéig sokan próbálkoztak vadfogással. Fiatal gyertyánfát lehajlítottak, s egy másik fához kitámasztották. Erre drótból hurkot kötöttek, levelekkel álcázták. Az állat belement, s a hurok a nyakára szorult. Mivel szabadulni igyekezett, a hurokkal megrántotta a fát, az hírtelen felegyenesedett, s felhúzta magával az állatot. Ha felfedezték, ezt is büntették. De ezt nem lehetett olyan könnyen észrevenni. Nem árulkodott róla puskalövés, melynek durranása jobban odavezette a hivatalos személyeket az orvvadász nyomára. A hurokkal megfogott állatot aztán a helyszínen megnyúzták. A bőrét rendszerint otthagyták, ott rothadt el. Csak a húsát vették magukhoz. A bőr otthon, vagy értékesítésnél ugyancsak árulkodott volna a tiltott vadfogásról.