Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)
amit a régi sályi emberek, asszonyok olyan velük született Ízléssel alkalmaztak környezetük díszítésében, ma is éppúgy szép volna és erősítené a szülőföldhöz való kötődést. A régi táplálkozásból egy-egy jellegzetes sályi íz idézése is ugyanezt tenné. Leginkább azonban a népköltészet, a népdal a legalkalmasabb arra, hogy ápolásával hagyományaink továbbélését biztosítsuk. S ezen a területen született is egy új formája az ősi örökség ápolásának: a pávaköri mozgalom. Nem csupán a televíziós Röpülj páva népdalverseny hatására alakult meg Sályban a Pávakör. Gyökerei a falu énekkari hagyományaiba is visszanyúlnak. A két világháború között, sőt egy ideig még utána is virágzó kórusélet volt Sályban. Abban az időben természetesen egyházi keretek között működtek a sályi énekkarok, dalárdák. A kath. dalárdát Vincze Pál, a reformátust édesapám, Barsi Lajos vezette, társadalmi munkában, délelőtt délutáni fárasztó tanítás után, hetenkint két este, fáradhatatlanul. S a kórustagok hűségesen jöttek. Tanulták az énekeket, dalokat, több szólamra. Mit jelentettek ezek a dalárdák daltanulás szempontjából? Az akkori időben férfikarra zömmel népies műdalok voltak letéve, s egy falusi tanítónak, aki kórusvezetésre vállalkozott, máshoz nem is igen lehetett hozzájutnia. Ezeket hozta a Zeneközlöny melléklete is. A faluban elterjedt népies műdalkincs jó része ezen a csatornán került a sályi néphez. A magyar népdal felfedezésének idején annyira megragadott bennünket annak szépsége, ősi ereje, hogy szinte elmarasztalólag vélekedtünk népies műdalainkról. Pedig, amint Kodály Zoltán írta: „Nyugat-európai vonásai ellenére miénk ez a stílus is, a XIX. század magyar művelődéstörténete érthetetlen nélküle." 1 ' 3 Amint a sályi népre tett hatását vizsgálom, el kell ismernem értékeit és a dalárdán keresztül kifejtett nevelő munkáját. Ismét Kodály szavait idézve: „Kétségtelen, valami magyar minden műzenei próbálkozásunkban volt. Különösen magyar a XIX. század népies dalirodalma. Már általános elterjedése is bizonyság, mennyire magára ismert benne a nemzet." Ezért is tudnak olyan lelkesedéssel beszélni a régi sályi dalárda-tagok is erről a munkáról. „De sok szép énekeket tanulgattunk a dalárdában. Milyen szép is vót!" — mondogatják. S abban a faluban, melyben valamikor rendszeresek voltak a verekedések, olykor halálos sebeket ejtő bicskázások, ahol jóformán nem volt olyan búcsú, melyen agyon ne szúrtak volna valakit, a dalárda mutatott példát először a kultúrált szórakozásra. Minden farsangkor nagy esemény volt a dalárda-bál. Erre csak meghívottak jöhettek el, s ez meghitt, családias légkört biztosított. Azonkívül össze volt kapcsolva az énekkar zenei-irodalmi műsorával, mely igen nagy élményt nyújtott a hallgatóknak. Nemcsak szórakoztatott, hanem nevelt is. Annak a zenei nevelésnek magvetése, mely a dalárdákon keresztül érte a falut, a „második nemzedéknél" kelt ki igazán és hozta meg gyümölcsét. Mikor 1946 őszén zeneakadémiai tanulmányaim befejezése után egy évet itthon töltöttem és vegyeskart toboroztam a népdaléneklésre összejövő fiatalokból, a volt dalárda-tagok gyerekeire építhettem a legjobban. Ők énekelték a népdalok mellett Kodály, Bárdos kórusait, és az ő énekükön keresztül hódította meg az új magyar zene először a falut. Az a kis monográfia, mely ennek a munkának tapasztalatait összegezte, példaként járt kézről-kézre az országban. Vincze Pál is elsősorban régi dalárda-tagjainak gyerekeiből szeivezte azt az énekkart, mellyel 1948— ban országos versenyről első díjat hozott el. Aztán jó ideig abbamaradt minden. A két kórus vezetőjét máshová szólította hivatása. De a Röpülj páva nyomán támadt népdaléneklési mozgalom mégis újból összehozta a közös éneklésre vágyó régi énekeseket, kikhez újabbak is csatlakoztak. Molnár Lajosné vezette a próbákat. Ebben az új formában különösen magára talált a falu népe. A közös dalolások sok örömet jelentettek mindenkinek. Egyrészt nem kellett fáradságos munkával, 113 KODÁLY Zoltán 1961. 5. 190
