Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

52. kép: Viszik a menyasszonyt vőlegény. Meglegyen a menyasszonynak minden esztendőben kétszer, hetente egyszer, meg naponta háromszor — adta fel a talányt a kérdező. Csak gondolkozik a vőlegény, de bizony erre nem tud megfelelni. Nem tudja kitalálni, hogy mi lehet az? Végre aztán kiderül, hogy minden esztendőben kétszer disznót kell ölni, hetente egyszer kenyeret kell sütni, naponta háromszor meg tehenet kell fejni. Mikor úgy—ahogyan meg tudnak felelni a találós kérdésekre, egy üveget vagy cserépfazekat dobnak oda a násznép elé, jelképezve, hogy olyan sokra szaporodjanak a fiatalok, mint ahány darabra tört az üveg vagy tányér. Azután elszakítják a szalmakötelet és mennek a vőlegényes házhoz. Itt először megint nem akarják beengedni őket. Erre azt felelik: visszamennek, ha nem engedik be. Ilyen érvre megnyílik a kapu. Régen ilyenkor egy nagy kenyeret vittek oda az új párnak, hogy egész életükben mindig legyen kenyerük, ennivalójuk. Aztán a vőfély elmondta a köszöntőjét: Jó estét kívánunk e ház gazdájának, Minden jó léleknek, kik itten tanyáznak. Fáradtak vagyunk mi, hosszú utunk vala, Pihenni óhajtunk, van-e tágas szoba? Eresszenek hát be, nem esik károkra. Hoztunk szép menyasszonyt, fogadják örömmel, Szülei csókokkal, édes öleléssel, Fogadják kedvesen, mint édes gyermeket, Éljen ő sokáig sok boldog éveket. . A vőlegényes háznál aztán tovább folyik a mulatság, tánc. Éjfélkor aztán a menyaszszonynak leveszik a koszorúját, haját kontyba kötik, kendővel bekötik a fejét. így, menyecske öltözetben vezeti be a vőfély, s elmondja felhívó versét a „menyecske—táncra". 159 •