Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

Ha esett az eső, akkor sokat szenvedtek az aratók. Ilyenkor mindenki foglalt magának egy keresztet. A vállába beletette az ennivalóját, a másik oldalba meg maga húzódott bele. Ugy is volt, hogy egész éjjel áztak, reggelre meg haza kellett menni, mert akkorra sem állt el az eső. De ha jó idő volt, a fáradság ellenére is vidámak voltak az aratók. Különösen esténkint nótaszótól volt hangos a tarló. Néha fél éjszakát is végigdaloltak. Mikor szombaton este az uraság aratói hazajöttek a faluba, mindig dalolva jöttek. Dalolásukhoz a kaszások ütemesen veregették, pengették a kaszájukat. Olyan hangulatot tudtak vele teremteni, hogy aki hallotta, soha nem tudta feledni. Az aratók az aratás ideje alatt lehetőleg kint maradtak a földön. így azután már kora hajnalban elkezdhették az aratást. Űgy 2 órakor már hozzá is fogtak. „Hajtotta a nép egymást!" Reggel 6 órakor früstököltek. 10 óra után megint haraptak valamit. Olyan is volt, akinek nem volt mit, s azt mondta, ő nem éhes. Az ebédet szerették elkezdeni déli 12 órakor. Az ebédet a faluból vitték. Csapatosan mentek ilyenkor az asszonyok, az ebédvivők.. Az asszony sokszor már reggel megfőzött, kivitte az ebédet, hogy maga is dolgozhasson az aratásban. De ha nagymama is volt a családban, inkább ő főzött, hogy az asszony szedhesse a markot. A nagyobb lánygyereket is befogták a főzésre. Kint a mezőn nem főztek. Az uraságnál csak a summások részére tartottak szakácsasszonyt. Részesaratóknak mindig otthonról vitték az ebédet. Ebéd után volt egy kis pihenő. De ezt inkább az uraságnál tartották. Kisembereknél ebéd után se nagyon pihentek. „Mindenki egymást leste. Mán ez vágja! Ni, mán ez feni a kaszát." - mondták. S nem akart senki sem a másiktól lemaradni. Igazából csak akkor tartottak pihenőt, ha esett az eső. Kacsándi Laci bácsi erre mondta, hogy parasztünnep. „Régén úgy dógozott az ember, hogy majd félbukott!" Délután 5 óra körül volt egy kis uzsonna. Este addig tartott a munka, míg csak láttak. Különösen kis embereknél a munka nem volt időhöz kötve. „Látástól vakulásig ment a munka." Mikor este abbahagyták a munkát, akkor volt a vacsora. Ugy 9 és 1/2 10 óra tájban. Vacsora után nótaszóval brúgóltak. A brúgólást viszont hajnalkor szedték fel. Délre meg estére össze kellett rakni keresztekbe a levágott búzát. Ha rossz idő jött közbe, akkor hamarabb keresztekbe rakták. Hajnali harmaton nem vágták a búzát. Reggel a kaszás végighúzta a kezét a búzán, hogy harmatos—e? Ha nem volt harmatos, akkor elkezdték vágni. A kaszát reggel, vagy sokan már előző este megverték, s ezt délig nem kellett. Délben ismét megverték, s ez kitartott estig. Természetesen ez a kaszától, meg a terménytől is függött. Uraságnál az aratógazda volt hívatva arra, hogy a segédtiszttel, intézővel megnézze, melyik tábla az érettebb, melyiket kezdjék el vágni? Hogy melyik csapat melyik táblát kezdje, azt sosem döntötték el sorsolással. A gépes csapat választhatott, mert az csak nyolc napig aratott, azután ment gépelni, s a nagycsapat aratta le a többit, ami még felmaradt. A csapat kint hált a mezőn. Költeni nem kellett senkit. A kepésgazda is ott aludt velük, s ha az felkelt, a többi is szedelőzködött és kezdték a munkát. Az étkezési idők megegyeztek a kisgazdák beosztásával. Hat órakor früstök, 10 órakor megint haraptak egy kicsit, vagy ittak a pálinkájukból. Ezt ki-ki vitte magával, néha még a lányok is. A suttyó legények meg azon igyekeztek, hogy kilopják a lányok kosarából a pálinkát és megigyák. 12 órakor volt az ebéd. Utána pihenőt tartottak. 5 órakor uzsonnáztak, sötétedéskor vacsoráztak. Reggel és délben verték a kaszát. Délre, estére kereszteltek, s este brúgóltak. Az aratók ebédjét családtag vitte ki kézben és háton a mezőre. Régen, különösen a század elején étkezésre cserépszélkét használtak. Cifra, rózsás szélkék voltak minden háznál. 110