Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : 2. kiegészítő kötet (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 16. Miskolc, 1965)

Nádasi Éva: A gazdálkodás és az etnikum viszonya

A faktorszerkezetből kiderült, hogy az adott bázisban a magyar népesség dominanciája jellemző, amely még a soknemzetiségű területen sem jelent újdonságot. Sokkal érdekesebb a másik konklúzió, amely alapján megállapítható, hogy nem minden nemzetiségi-vallási, ha tetszik etnikai egységhez rendelhető egyértelműen egy gazdálkodási típus, ill. meghatározott csoport jelenléte. Pontosabban két kivétel, két egyértelmű megfelelést mutató típus van, amelyeknél a művelési ágak faktorsúlya is számottevő, azaz struktúraalakító hatása fontos vagy nem hanyagolható el, az egyik a magyarokhoz kapcsolódó vegyesgazdálkodás, a másik a németeknél található intenzív kultúrák megléte, ami elsősorban szőlő- és bortermelést jelent. E megfelelések azonban nem zárják ki e típusok más csoportoknál való meglétét sem, pusztán azt jelentik, hogy az említett etnikumoknál mindig megtalálhatjuk őket. Vagyis ez a tény igazolni látszik, hogy a gazdálkodás alapstruktúráját tekintve homogén, s nem generál specifikus csoportokat, ill. megfordítva: a sajátos egységek elkülönülése, létrejötte nem gazdálkodási különbözőségekből adódik. Az eltérések — a kutatás alapján — elsősorban etnikai-vallási természetűek. E megállapítás nem zárja ki azonban finomabb vizsgálatok nyomán feltáruló egyéb különbségek meglétét sem. A gazdálkodás viszonylagos homogenitásán túl a már említett társadalmi jellemzők, — pl. az egységnyi területre, ill. az egy házra jutó népesség száma — e szinten is kis intervallumban mozognak, azaz relatíve egységesnek mutatkoznak, ami megerősíti az elmondottakat, vagyis a populáció demográfiai magatartásának hasonló voltát. Ez a tény mondhatni természetes, hiszen egy népcsoport szaporodásbiológiai viselkedése az az alapvető társadalmi tényező, amely szorosan kapcsolódik az adott terület népességeltartó képességéhez és a gazdálkodáshoz. Az egy irányba való elmozdulás az ismert technikai színvonal és a művelési módok azonossága mellett szinte szükségszerű e két változó esetében. összefoglalva elmondható tehát, hogy a vizsgálat szerint a különbségek a gazdálkodáson kívüli szférák hatásának köszönhetők. Mindez alátámasztja azt a korábbi feltevésemet, miszerint a már definiált néprajzi csoportok megléte nem biztos, hogy alapvető eltérések létezését is bizonyítja. Ez az eredmény azonban nem jelenti általában a specifikumok tagadását, hanem pusztán annak állítását, hogy a társadalmi-gazdasági szerkezet alapvető váza a vizsgált mintában azonos, lényegi különbségek nem mutathatók ki benne. Ezt a tényt bizonyítja a gazdaság önálló alrendszerként való vizsgálata is, amely — az analízis minden időmetszetében — feszesebb, kevesebb típussal jellemezhető, kevésbé specifikus struktúrának mutatkozott, mint a társadalom. Hogy a gazdaság mégsem teljesen egynemű, az többnyire az adott népesség ökológiai kényszerűségekhez való alkalmazkodásának következménye. Tehát a különféle típusok létrejötte alapvetően az adott terület természeti viszonyaihoz, népességeltartó képességéhez való alkalmazkodás eredménye, nem pedig az etnikumból következő sajátosság. Vagyis egy adott területet, mondjuk a Bükköt — az ismert gazdasági körülmények és a technikai színvonal mellett —, más etnikum sem tudta volna alapvetően másképp hasznosítani, mint a szlovákok. De természetesen az ökológiai kihívásokra adott kulturális válaszoknak — itt megint csak széles értelemben használom a szót —, bizonyos intervallumban több alternatívája is lehetséges, ezért — bár az alapstruktúra relatíve azonos — a jelenségek szintjén a népi kultúra igen differenciált. A két szintet azonban nem szabad összetéveszteni és azonosítani. E konklúziók nyomán erősen feltételezhető, hogy a néprajzi csoportok létezése dominánsan tudati tényezőknek, ill. bizonyos mértékig a kulturális alrendszer differenciált struktúrájának köszönhető, ül. csak ezek alapján verifikálható.