Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Barna Gábor: Hiedelmalakok a különböző etnikumk néphitében
ten élő eltérő etnikumok kulturális egymásra hatását vagy/és az egyes közösségek nyelvi-kulturális asszimilációját.. Bár ez utóbbinál sok esetben kérdés, hogy a közösségek a nyelvváltással együtt levetik-e teljes szóbeli kultúrájukat, s a felvett nyelvvel átveszik-e annak a kultúrának minden jellemzőjét, amit az átvett nyelv közvetít, feledve a magukét. A továbbiakban jórészt kevésbé ismert adatok segítségével szeretnék rávilágítani a fenti folyamat egy-egy részletére, az átadás-átvétel problematikájára, a kétnyelvű közösségek és a nyelvcserén már túljutott közösségek hitvilágában található hiedelemalakok elemzése révén. A szomszédos országok szakirodalmának áttekintése után meg kell állapítani, hogy e téren legtöbbet a magyarországi szakkutatás tett, amely nem siklik el az interetnikus kapcsolatok, az átadás-átvétel fölött, s azokat jelentőségüknek megfelelően elemzi. Elsősorban magyar közösségekben, ill. magyar kutatók által végzett kutatásokról tudok beszámolni, s csak részben más nemzetiségek körében folytatott munka tanulságairól. Hortobágy vidéki gyűjtéseim során először 1972-ben jegyeztem le adatokat, történeteket egy szecsko (szecsku, szecskova, secku, setko) nevű láthatatlan szellemlényről. Ismerve már a környék és magának Nagyivánnak hiedelmeit, a hiedelmek alakjaira vonatkozó elképzeléseket, váratlanul ért a szecsko felbukkanása. E hiedelemlény a történetek szerint a lakásban felborogatta a bútorokat, a polcon levő tárgyakat a földre ledobálta. Kenyérsütéskor kiszedte a kenyerek belét, a kemencéből elvitte a készülő ételt. Még az elűzésére kiszálló embereket, csendőröket is bántalmazta. E hiedelemlényt nem csupán Nagyivánban, hanem a vele szomszédos Tiszaörsön és Tiszaigaron is ismerték. Ez utóbbi helyen a közelmúltban már gyerekijesztőként emlegették nevét és alakját: A setkó vigyen el! Egy-egy, korábban hiedelmekben szereplő mitikus lény gyerekijesztőkbe kerülése, megjelenése a hiedelem életének utolsó stációját, a hiedelem-tartalomnak megszűnését jelzi. 0 A nagyiváni élő hiedelmek szecsko alakja ismeretlen a magyar néphagyományban, maga a megnevezés idegen eredetet sejtetett. A nyomozásban KISS Lajos jeles szlavista nyelvészünk tudta kimondani a végső szót: Eszerint a Nagyivánban és környékén megtalálható szecsko nevű hiedelemlény a cseh sotek (seték) nevű házimanóból származhatik. A nyelvész fejtegetéseit pedig a népiségtörténeti adatok alátámasztják: Tiszaörsre a XVIII. század folyamán morva telepesek érkeztek. Valószínűleg nekik tulajdonítható a hiedelemalak elterjesztése a környező településeken is, amelyekkel — az anyakönyvek tanúsága szerint — szoros házassági kapcsolatban állt és áll Tiszaörs. E cseh—morva lakosság rövid idő alatt felszívódott, asszimilálódott, képzeteinek egy része azonban magyarrá válása után is megőrződött, sajátos színt képviselve most már a vidék magyar népi hiedelemvilágában. 7 Hasonlóan, egy idegen eredetű hagyomány magyarrá válásáról, egy magyar tájegység hagyomány világába épüléséről beszélhetünk a nora hiedelemalak, s a vele kapcsolatos vámpirisztikus képzetek kapcsán. E hiedelemalak Abaúj és Zemplén területein, nagyjából a Sajó és a Bódva folyóktól a Bodrogig és délkeletre a Tiszáig terjedő területeken ismert. Ismerete a jelenlegi szlo6 DIÓSZEGI Vilmos 1968. 7 Vö. BARNA Gábor 1979. 72—73., MACHEK, Vaclav 1957. 508. 90
