Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon

tagolt. A Bódva—Sajó közti terület lényegében magyar reformátusság lakhelye, s ezen nem változtat egy-két evangélikus és római katolikus kis sziget. A Bódva és a Hernád közötti táj népe már közel sem ennyire egységes vallási tekintetben. Sok faluban két-három felekezet élt együtt, s kiegyenlített volt a felekezetek falvankénti megoszlása. 21 településen éltek többségében reformátusok. Ugyanakkor 16 magyar faluban római katolikus, 11 magyar és két szlovák faluban pedig görög katolikus többséget találtak. 1900-ban a Hernádvölgy magyar falvainak fele református, fele katolikus volt Abaújban, de a völgy legalsó, zempléni szakaszán csupa református települést írtak össze. A Zempléni-hegység abaúji részén a magyar községek közül 12 református, 17 római katolikus, kettő pedig görög katolikus többséget mutat. Zemplénben TokajHegyalja városai és falvai szintén felekezetileg összetett közösségek lakhelyei voltak, csupán Tarcal, Erdőhorváti és Makkoshotyka vált ki református többségével. Ezzel szemben a Bodrogköz 28 magyar községéből 20 volt a református, a többi görög és római katolikus.

32 Ilyenformán a Bodrog nemcsak természeti tájak, hanem vallásterületek határvonala is egyben. A Bódva és a Bodrog közötti sok apró táj felekezeti tarkasága magyarázatul szolgálhat számos nyelvjárási és kulturális jelenség mozaikszerű elterjedtségéhez. A felekezetek keveredésének hátterében pedig zömmel XVIII—

XIX. századi néptörténeti események állnak. A görög katolikus közösségek többsége migráció révén került lakhelyére, s jelentékeny hányaduk anyanyelve eredetileg a kárpátukrán vagy a szlovák volt.

33 Szórványosan lengyelek is keveredtek közéjük. A római katolikusok egy részénél is számolni kell azzal, hogy migráció útján kerültek mai lakhelyükre. 6. A Felföldnek, mint a Kárpát-medence északi kulturális régiójának megkülönböztető jegyei közül számosat felsoroltam a Barkóság és népe című munkámban.

34 Azonban a „felföldi"-nek minősített kulturális elemek elterjedtsége nem vág pontosan egybe. „Az egész történeti nagytájon, minden etnikumnál megtalálható jelenségeken kívül (mint az említett kemence- és házitípus vagy a batyuzás), olyan jelenségek is megkapják ezt a jelzőt, amelyek nem minden etnikumnál ismeretesek, s csupán a régió egyes részein jellegzetesek [...] Mindamellett nem jogosulatlan a felföldi ácsolt bútorokról, a felföldi fafaragásról, a felföldi viseletről és annak egyes elemeiről (felföldi szűr, főkötők, férfi posztóruhák, rókaprémes mente, stb.), mint a felföldi regionális kultúra kifejeződéseiről szólni."

35 Ennek a regionális kultúrának az egyik érintkezési zónája a hegyvidék és az Alföld találkozásánál húzódik. Sok-sok jelenség határvonala közelít e zónában egymáshoz, s alkot összefonódó nyalábot. Borsod, Heves és Zemplén alföldi részein a kétbeltelkes, ólaskertes településforma, felföldi részein viszont a szalagtelkes településtípus dominált. A síkon a szabadkéményes konyha és a boglyakemence, a felföldi járásokban pedig a kürtös, lapos, szobából-fűtős kemence dívott a múlt század második felében. Pontról pontra sorolhatnánk a földművelés munkamódjainak, eszközanyagának az Alföldön és a Felföldön eltérő formáit.

36 Miskolc—Szerencs—Tokaj vonalában egyes alföldi és felföldi jelenségek szinte átmenet nélkül érnek véget. (Például a takarás szó szénagyűjtés 32 BALOGH Pál 1902. 514, 517—527, 562—566. 33 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973a. 34 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982a. 174—177. 35 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982a. 176. 36 Az eltéréseket már Györffy számbavette. Megállapításait tovább finomította és adatolta: BALASSA Iván 1964. és IKVAI Nándor 1967. 173—180. 67