Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Paládi-Kovács Attila: Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon
és 'aratás' jelentése éles vonal mentén válik el. 37 Ennek a régiók közötti kontaktazónának a részletesebb elemzését azonban célszerűbb lesz a Magyar Néprajzi Atlasz megjelenése után elvégezni. A másik fontos kontaktzóna az északi magyar népterület és a szlovák népterület között húzódik. Kérdés, hogy a népi műveltségnek vannak-e olyan jelenséghatárai, amelyek hozzávetőleg a nyelvhatárral esnek egybe. Céltudatos kutatás hiányában egyelőre kevés ilyen jelenségre lehet utalni. Talán a legfontosabbak azok, amelyek az említett ökológiai határt követik, azaz a szőlőművelés, a búza- és kukoricatermesztés északi határait. Ezekhez munkaeszközök, építmények (pl. borospincék, szőlőbeli hajiokok) kapcsolódnak, és vitathatatlan életmódalakító szerepük is. Tanulságos, hogy a szemnyerési eljárások közül a nyomtatás hozzávetőleg a magyar—szlovák nyelvhatárig terjed. 38 Szlovák területen kézicsépet használtak. Ennek az eszköznek fontos szerepe volt az északi magyar népterületen is, fontosabb, mint a szomszédos alföldi régióban. Figyelmet érdemel, hogy a tövisborona északon csaknem a nyelvhatárig terjed, helyenként (pl. Vág-völgy, Zempléni- Ungi-síkság), túl is lép rajta, de a szlovák Felföldön nem honos. Nem használták a Rozsnyói-medence, a Csermosnya-völgy és a Gömör—Tornai karsztvidék magyar parasztjai sem. 3 " A szlovák—magyar nyelvhatárhoz kapcsolódó kontaktzónában találjuk a vásárvárosok második láncolatát, amelybe Nyitra, Léva, Ipolyság, Losonc, Rimaszombat, Kassa, is sorolható, hogy csak a fontosabbakat említsük. E vonal mentén állatkereskedelemre és vonóállat betanítására szakosodott magyar falvak egész füzére sorakozott. Ezeknek a parasztkupec népe évszázadok óta közvetítő állatkereskedelemmel foglalkozott. Azaz a központi magyar népterületről hajtott fel tömegesen szarvasmarhát és lovat az említett vásárövezetbe, ahol a felföldi szlovákságnak és a bányavárosok német lakóinak adta el. így került fel az Alacsony-Tátrába szürke magyar szarvasmarha, s ilyenformán jutottak be a magyar lótartás és szarvasmarhatartás szakszavai a szlovák terminológiába. 40 A juhászkampó elterjedtségéről MÁRKUS Mihály állapította meg, hogy a szlovák nyelvterület túlnyomó részén ismeretlen, s csupán az etnikai és nyelvhatár mentén élő szlovák pásztorok ismerik. Gömörben Csetnekig, Abaújban Kassáig követhető ez a szerszám. Még a nevét is a magyarból kölcsönözték e vidék szlovák juhászai/' 1 Gömör szlovák pásztorai többnyire rövid, csörgős botokat használnak, de a szomszédos magyar falvakban ilyen botokat nem lehet találni. A Felföld szlovák és magyar pásztorai egyaránt használtak fából készült ivópoharakat, de ezeknek inkább csak a méretezésében és díszítésében voltak eltérések. Kevéssé ismerjük a szekérformák és a fogatolás eltérésének hátterét. A magyar parasztság a Felföldön és a Kisalföldön is szügyhamot használ, a vele szomszédos szlovákság viszont nyakhámot. Mátyusföld északi peremén és Nyitrában a magyar falvakban is fogatolnak nyakhámmal, ezért ott a szügyhamot magyar hám néven különböztetik meg. A két eszköz elterjedtségének határa ál37 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 164. és 167. Itt ér véget az alföldi boglyavontató szénakezelés is. Uo. 306. 38 Vö. HOFFMANN Tamás 1963. 271. XI. térkép. 39 Vö. IKVAI Nándor 1981. 279. 1. kép. 40 Lásd ehhez: GUNDA Béla 1940. 171—173.; GUNDA Béla 1942. 215.; MARKUS, M. 1964.; MARKUS, M. 1977.; GREGOR Ferenc 1966.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965. 146.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 78—80. 41 MÁRKUS Mihály 1940. 204—205. 68
