Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Vekerdi József: A cigányság Észak-Magyarországon
kincset őriz az európai cigányság, ahogyan a cigány romantika Liszt Ferenctől napjaink cigány nacionalizmusáig állítja. A kérdés második felének elemzése — a cigányság kulturális függősége a mindenkori nemcigány környezettől — döntő jelentőségű a nacionalista-szeparatista törekvések ideológiai megalapozottságának elbírálása szempontjából. A cigány népi kultúra anyagából két területen rendelkezünk jelentős menynyiségű, megbízható gyűjtésekkel: népdalok és népmesék területén. A többi területen (így pl. népviselet, népszokások, néphit területén) meglehetősen kevés adat áll rendelkezésünkre. Ezért az alábbiakban főként a népdalok és népmesék anyagára támaszkodom. Vegyük sorra az egyes észak-magyarországi cigánycsoportokat. Az észak-magyarországi cigány lakosság túlnyomó többsége az ún. romungro csoportból kerül ki. Romungrónak, azaz magyar cigányoknak nevezik a többi cigányok — és saját maguk is — az elmagyarosodott, cigányul már nem értő cigányokat. Főleg Borsod megyében ennek a csoportnak a tagjaival találkozunk. E csoport nyelvi helyzete (az elmagyarosodottság ténye) eleve valószínűvé teszi a romungro kultúrának a magyar nyelvű nemcigány környezet népi kultúrájától való erős függőségét. A konkrét anyag vizsgálata teljes mértékben megerősíti ezt a feltételezést. ERDÉSZ Sándor nyírségi romungro adatközlőktől igen gazdag népmese-anyagot gyűjtött és dolgozott fel forráskritikailag, és anyagából világosan kitűnik, hogy magyarból átvett mesékkel állunk szemben. Egyetlen indiai eredetű történetet vagy epizódot sem találunk gyűjtésében. Az esetek nagy részében semmi sem különbözteti meg a cigány adatközlőktől származó darabokat a megfelelő típus többi magyar változatától. Más esetekben viszont a magyar eredetű mesemotívumokat olyan sajátos kombinációkban fűzik egybe a romungro adatközlők, s néha olyan sajátos fordulatokkal toldják meg, amelyekhez hasonlókkal a nemcigány eredetű változatokban sohasem találkozunk. Elsősorban ÁMI Lajos különös történeteire jellemző ez az átalakítás, amelyeket éppen ebből a szempontból „anti-mesék"-nek nevezett VOIGT Vilmos. Azonban félreértések elkerülése kedvéért nyomatékosan utalnunk kell arra, hogy ÁMI Lajos vagy bármely más cigány adatközlő meseátalakításai mindig egyediek, improvizációs jellegűek. Szó sincs arról, hogy a különböző romungro adatközlők azonos módon alakítanák át ugyanazt a történetet, azaz kialakult volna egységes jellegű romungro mesekultúra az átvett magyar népmesékből. A függőség nem kollektív, hanem egyedi, alkalmi. Más etnikai csoportok (szlovákok, románok stb.) esetében kollektív interetnikus kapcsolatokkal állunk szemben, a cigányság esetében nem alakul ki ez a kollektivitás az interetnikus kapcsolatok során, még az egyes cigánycsoportokon belül sem. Pl. nincs egységes romungro mesestílus a nemcigány nyírségi mesetípussal szembeállíthatóan, csupán egyes romungro adatközlők egyéni mesestílusa, amely tehát csak egyéni önállóságnak a jele, nem általában „a" romungro, vagy éppen „a" cigány mesekultúrának. Ezzel összefüggésben minden okunk megvan annak a feltételezésére, hogy az interetnikus kapcsolatok során átvett nemcigány mesék „cigány" redakciói nem hagyományosan öröklődtek az egyes cigánycsoportokban (mint más etnikai csoportok esetében), hanem mindig újabb és újabb közvetlen átvételből születtek meg az alkalmi „cigány" redakciók. A romungro csoport dalkincsét tekintve: a romungrók leginkább magyar nótákat, ritkán magyar népdalokat énekelnek. Ez a helyzet pontos tükörképe a két-három nemzedékkel ezelőtti magyar folklórnak, a szokásos cigány fáziseltolódással. Tudjuk, hogy a magyar nóta már a századfordulón jelentős mérték290
