Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Vekerdi József: A cigányság Észak-Magyarországon
ben átvette a népdal szerepét a magyar parasztságnál, elsősorban éppen Északkelet-Magyarországon. Ezt mindennél világosabban mutatja a muzsikus cigányok repertoárja, amely teljes mértékben a parasztság és a vidéki városi lakosság zenei ízléséhez igazodott, és amely majdnem kizárólag magyar nótákból tevődött össze. A muzsikus cigányok egyébként kizárólag a romungro csoport tagjai közül kerülnek ki, akik nem tűrnek meg bandájukban egyetlen más csoportból származó zenészt sem. A romungro folklór a magyar nótákat hol változatlan szöveggel, hol többkevesebb szabadsággal énekli. A szabad átalakítás ebben az esetben is egyéni jellegű, improvizáló, nem kollektív. Jellegzetes esete az egyéni átalakításnak alábbi romungro gyűjtésem: Fekete faluban fehér torony látszik. Oda jár a babám lovat itatgatni. Nem lovát itatja, magát csinosítja, azt a pici száját csókra igazítja. Itt egy magyar nóta és egy magyar népdal furcsa kombinációjával állunk szemben: „Fekete faluban fehér torony látszik. Láttam a babámat, más ölében játszik", és: „Csak azért szeretek faluvégen lakni, Oda jár a babám lovát itatgatni." A romungro énekest nem zavarta, hogy a templom mellett nem szokott lóitató lenni. Az interetnikus függőségen belüli viszonylagos cigány önállóság érzékeltetése kedvéért azonban rá kell mutatnunk arra, hogy távolról sem minden magyar nótát vettek át saját népdalukként a romungrók. A magyar nótakincs régebbi, népdalhoz közelebb álló darabjai kevéssé népszerűek a romungrók körében. Pl. én eddig nem hallottam a „Káka tövén költ a ruca" vagy a „Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele" kezdetű magyar nótát cigányoktól énekelni. A magyar nóta késői, érzelgős, románcba hajló rétegéből merítenek előszeretettel, pl. „Megköszönöm, asszonyom, hogy megtanított sírni", vagy: „Csókolózó gerlepárok jót kacagtak rajtunk". E szelektáló ízlés szempontjából igen jellemző, hogy ez utóbbi érzelmes nótatípus mellett az ennél is érzelgősebb alvilági kuplék műfaja élvezett rendkívüli népszerűséget a férfiak körében a két háború között, egészen az ötvenes évek végéig. A budapesti kupié-szerzőknek külvárosi mulatókban és a börtönökben énekelt darabjairól — tehát az eddig még sohasem vizsgált alvilági zenei folklórról — van szó. Példával illusztrálva a műfajt: „Meghalt egy május éjszakán a toloncházban egy leány", vagy „Csak két asszonyt szerettem életemben, Az egyik volt az édes jó anyám". Ez a repertoár — tapasztalatom szerint — teljesen azonos volt a cigány és nemcigány alvilág között. Ebből is látható, hogy a cigánykultúra sok tekintetben nem etnikailag, hanem réteghelyzet szempontjából rendelkezik sajátos vonásokkal. Bizonyos mértékig néprajzi tekintetben is megszívlelendő Kemény István szociológiai értelemben tett megjegyzése, amely szerint a cigányság szubkultúrája azonos a nemcigány lakosság legalsó rétegeinek szubkultúrájával. Az alvilági kuplék műfaja a hatvanas években nyomtalanul eltűnt a magyar nyelvű cigány folklórból. Helyét átvették a rádió által terjesztett — szintén nagyrészt budapesti nemcigány kupiészerzők kezéből származó — cigányos műdalok, az un. cigánydalok, amelyek manapság különösen a nők körében pá291
