Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Vekerdi József: A cigányság Észak-Magyarországon
VEKERDI JÓZSEF A cigányság Észak-Magyarországon Valószínűleg mindannyian hallottunk Liszt Ferenc híres tévedéséről, aki úgy vélte, hogy a magyarságnak nincs saját népi zenekultúrája, hanem a cigányoktól kapta zenéjét, akik Indiából hozták magukkal ősi zenéjüket. Bár Liszt feltevéseinek alaptalan voltát az egykorú magyar filológia azonnal kimutatta, a téves elképzelés a cigány zenei kultúra indiai eredetéről szívósan tovább élt, úgyannyira, hogy Bartók Bélának a harmincas években, Sárosi Bálintnak a hetvenes években újra hangsúlyoznia kellett, hogy az európai cigányság nem rendelkezik egységes, ősi, indiai gyökerű zenei hagyományokkal, hanem minden országban nemcigány környezetének népszerű zenéjét veszi át, és alakítja sajátos módon. Ugyanilyen jelenséget figyelt meg a cigány népi táncokban MARTIN György, aki kihalóban levő magyar népi táncok elemeinek továbbélését mutatta ki a cigány táncokban. Hasonlóképpen a népballada-kutatásban RÁDULY János és POZSONY Ferenc a legrégibb magyar balladatípusokat jegyezte fel cigány adatközlők ajkáról. A CSEN KI testvérek és az orosz L. N. CSERENKOV gyűjtéséből kiderült, hogy cigányra fordított (pontosabban átdolgozott) román népballadákból tevődik össze az ún. oláh cigánycsoport népballada-kincse. (Más cigánycsoportoknál nem ismerünk cigány nyelvű balladákat.) POZSONY Ferenc a halottvirrasztási balladaéneklés kihalt székely népszokását is változatlanul megtalálta az erdélyi magyarajkú cigányoknál, mint a cigány népi kultúra egyik sajátosságát. A népmesekutatásban százhúsz éves késéssel, 1983-ban, megismétlődött a „Liszt-vita". Egy lipcsei művészettörténész, H. Mode, a cigány nyelv és a kelet-európai népmesék ismerete nélkül felállította azt az elméletet, hogy a teljes európai népmese-kultúrát a cigányok teremtették meg, akik magukkal hozták az indiai népmeséket, és az összes európai nép, akik a cigányokat mindenben „kizsákmányolták", tőlük tanulta népmeséit. Benfey mesevándorlási elmélete ebben a torz formában éledt újjá a modern cigány nacionalizmus jóvoltából. A valóság ezzel szemben az, hogy éppúgy, mint a népzene, néptánc vagy népballadák esetében, a népmese területén is a jellegzetes cigány interetnikus kapcsolat törvényszerűsége figyelhető meg: minden országban a helyi nemcigány környezet meséit veszik át és alakítják sajátos módon a cigányok. Észak-Magyarországon majdnem mindegyik magyarországi cigány csoport képviselve van, így ez a terület különösen alkalmas annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogyan viszonyul egymáshoz az egyes cigánycsoportok népi kultúrája, és hogyan viszonyulnak nem cigány környezetükhöz. A kérdés első felének vizsgálatakor azt kell eldöntenünk, hogy vajon azonos vagy legalább hasonló elemeket tartalmaz-e a különböző cigánycsoportok folklórja, vajon közös gyökérre vezethetők-e vissza az egyes csoportok folklórhagyományai, aminek így kell lennie, ha valóban önálló, ősi, indiai hagyomány289