Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Páll István: Az Észak-Tiszántúl románsága a 18–19. században

jártak a török harcok miatt egymástól elég távol fekvő falvak közötti nagy, pusztai legelőkre, amiket a 18. század közepétől téli legeltetésre bérbe vettek. Rajtuk kívül egyes földesurak konvenciós cselédként, nyíregyházi juhtartó gazdák pedig közösen fizetett juhászokként is alkalmaztak románokat. A baj nem is a szokásos szezonális munkavállalás miatt volt, hanem azért, mert többen le is telepedtek közülük, mint azt az 1796-os és 1799-es megyei összeírás is mutatja.

5 Amikor a román lakosság egy része télre sem ment vissza eredeti lakóhelyére, Bihar vármegye 1817-ben körözőlevelet adott ki, mely szerint „Elköltözni, telket pusztán hagyni nem szabad, akik oda vannak, Szent Mihály napra haza citálandók."

6 Erről több megyét értesítettek, köztük Szabolcsot és Szatmárt is, s ez a munkavállalás irányát is mutatja. Valószínű, hogy ilyen haza nem tért, területünkön letelepedett román juhászokat, cselédeket írtak össze már az 1715-ös és az 1720-as összeíráskor is.

7 Az első alkalomkor Szabolcsban és Szatmárban is csupán két-két községben találtak román családokat; 1720-ban Szabolcsban nem, Szatmárban 6 községben 26 családot írtak össze, ami nem nagy szám ugyan, de kicsi volt az itt lakó magyar családok száma is. Érdekes, hogy ezekkel a községekkel a későbbiekben nem találkozunk a románlakta települések között; a gyér számú román lakosság vagy tovább vándorolt, amikor a letelepedéshez kapott kedvezmények elmúltak, vagy rövid időn belül beolvadt a magyarságba. A szervezett betelepítések révén került a területre a románság másik rétege. Ezek a betelepítések az 1730-as években indultak meg. BÉL Mátyás Szabolcs megyéről szóló munkájában még nem említi a román telepeseket, tehát a munka írása idején (az 1720—30-as évek elején) még nem laktak nagyobb számban területünkön.

8 A szervezett telepítések révén ide áttelepült románoknak megvolt az az előnyük a szökött jobbágyokkal szemben, hogy bizonyos ideig adóés egyéb kedvezmények sokkal jobb életkörülmények közé juttatták őket, mint amilyeneket odahagytak. Az 1730-as években főleg Szabolcs megye déli. Szatmár megyéhez közel eső részére költöztek Erdélyből és a Szilágyságból telepesek. „A román telepítés vonalát Ura, Nyírcsaholy, Nyírbátor, Kállósemjén és Érpatak jelzi, e vonaltól délkeletre majd minden faluban éltek román eredetű jobbágyok."

!> Ezt a részt akkoriban Ligetaljának nevezték. Nézzük, melyek azok a községek, amelyek ez idő tájt kaptak román nyelvű lakosságot. Kállósemjén 1734 körül népesedett be, amikor is ott a görög katolikus román lakosság megalakította egyházközségét. Részben románok laktak Kislétán is, ők 1735 körül költöztek oda; egyházközségüket 1739-ben állították fel. Nyíradony túlnyomórészt román telepítésű 1736-ból; 1752-ben már 62 adózót írtak össze a községben.

10 Nyíracsád 1740-ben kapott többségében román lakosságot.

11 A Napkor lakosságának mintegy harmadát kitevő, elmagyarosodott görög katolikus ukránok és románok (az „oroszok") a pestis miatt túlnyomórészt kihalt faluba a Kállayak telepítési akciója következtében kerültek a század közepén — második felében.

12 A következő telepítésre több mint 20 év múlva, 1762-ben került 5 BALOGH István 1961. 214—216. 6 GYÖRFFY István 1915. 22. 7 ACSÁDY Ignác 1896. 8 BÉL Mátyás 1979. 9 BALOGH István 1965. 112. 10 VERES Miklós 1962. 185. 11 PAPP György 1939. 139. 12 LEKLI Béla 1979. 318. 282