Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Balassa Iván: A tokaj-hegyaljai német telepek építkezésének néhány sajátossága

5. Háromablakos, oldalszobás ház. Rákóczi Múzeum F. 2464. Dévai J. felv. felelően tyúkot, csirkét vágnak. Egy házépítéshez általában négy hektoliter bort számítottak, mert az nemcsak ebédkor, hanem napközben is bőségesen fogyott. Magán a fő készítési napon másfél-két hektoliter is lecsúszott a szomjas torkokon. A házépítő segítségnek egy olyan formáját is gyakorolták, amikor az asszonyok lisztet, tojást, csirkét, disznó- vagy marhahúst is vittek magukkal, akárcsak a lakodalomban és azt közösen megfőzték. A házépítés általában nyáron az aratás-cséplés befejezése után és az őszi betakarításig, jobbára Kisasszony-napig történt. Ilyenkor mindig felmérték, hogy ki akar építkezni és beosztották, hogy ütközés ne legyen és az irányító mesteremberek is vállalják a munkát. Általában 5—6 ház elkészülhetett így egy nyáron. Legkésőbb 1—2 hét alatt tető alá került az épület és be volt tapasztva, ami télére kiszáradt. Hívni ilyen munkára nem hívtak senkit, mert mindenki tudta, mi a kötelessége. A szomszédos Károlyfalvával elég szoros, sokszor rokoni kapcsolat is állt fenn, de onnan se nem jöttek, se nem mentek. A segítség a falu belső ügye volt. A gazda régebben a fejében tartotta számon, majd később füzetben jegyezte fel, hogy kik is segítettek neki, hogy azt pontosan visszasegítse. Ha valaki meghalt, akkor a fiára, de még az unokájára is tovább szállt a visszaszolgálás kötelezettsége, amit senki sem mulasztott el, mert arra a falu közössége rendkívüli módon ügyelt. A csűr építésekor csak 20—25 ember jött össze, míg a falun kívül elhelyezkedő pincék építésekor ennek csak fele, mert csak ennyinek lehet munkát biztosítani. 272