Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Sigmundova Marta: A parasztasszony státusza, mint etnodifferenciális tényező

munkája is, amelyek a sütés, főzés, terítés oktatásával is foglalkoztak. A tanfolyamok látogatói, főleg fiatal nők, a tanult munkameneteket fokozatosan felhasználták a háztartásban. A házban a tisztaság fenntartását, a takarítást a paraszti családban idény-, heti és mindennapi takarításra lehet felosztani. Az idénytakarítást kétszer évente végezték, tavasszal húsvét előtt és ősszel a búcsú előtt.

4 Ezzel a munkával volt kapcsolaban a meszelés, a falak és a padlók javítása is. A ngytakarítás a meny és a leány gondja volt, akik a gazdasszony irányítása alatt dolgoztak, ugyanúgy, ahogyan a heti, szombati takarításnál is. A heti takarítás a padló tisztítására (esetleg javítására), ablakmosásra, portörlésre összpontosult. Alaposabb volt, mint a mindennapi (beágyazás, portörlés, sepregetés), amely leginkább a lányok feladata volt. A lakóhely és a ruházat higiéniájához tartozik a mosás. Évente megközelítőleg 4—5-ször rendeztek a háztartásban nagymosást, kifőzést, amelynél az öszszes nő dolgozott. A kifőzés után következett az öblítés a pataknál, ami a fizikai erőkifejtésre való tekintettel főleg a fiatalabb nők, menyek munkája volt. A heti mosást is a menyek végezték, a gazdasszony ahogy öregedett, egyre ritkábban mosott. Egyes női munkákat, főleg a textil gyártásával kapcsolatosakat, szezonálisnak nevezethetjük. Itt is érvényes a kor és rang szerinti munkamegosztás. A textil rostjainak elsődleges kidolgozásánál (áztatás, törés, fésülés) a fiatalabb nők dolgoztak, éspedig valószínűleg azért, mert nehéz fizikai munkáról volt szó. A fonás a nők munkája volt korra való tekintet nélkül. A leány az anyja mellett tanulta meg a fonást. Érdekes, hogy egyetlen vizsgált lokalitásban sem találtunk kortársnők közös fonójára. A fonóba esténként jöttek össze a szomszédasszonyok. Az öregasszonyok kora reggeltől fontak, télen egész nap. A fonás általában farsang végéig tartott, hogy aztán a szövés váltsa fel. A gombolyításnál néhány nőre volt szükség, míg a vázlat tekercselésére a vizsgált községekben specialisták voltak. A szövésnél szükséges tapasztalat, kézügyesség és erő határozták meg, hogy a gazdasszony és az idősebb menyek szőttek. A fiatalok a házi textilkészítésbe tavasszal kapcsolódtak be ismét a vászon fehérítésénél és aztán megvarrásánál vagy hímzésénél. A varrás a menyek dolga volt, a leány kelengyéjét az anyja készítette. A leányok is tanultak varrni, de főleg hímzéssel foglalkoztak. Ez főleg a kelengyekészítéssel volt összefüggésben, de azzal is, hogy a fiatalok igyekeztek szépen öltözködni. A hímzés és a varrás a vizsgált időszakban iskolai tantárgy volt a lányok számára. Elmondhatjuk, hogy a leány ruhája mindkét vizsgált területen „kirakat" volt, a család gazdasági helyzetének mutatója, bár nem mindig valóságos, mert presztízsből a drága ünnepi ruhát a szegényebb lányok is beszerezték.'' Más közös női munka volt a tollfosztás. Ez a munka téli időszakhoz kapcsolódik és természetesen mindenekelőtt azokhoz a családokhoz, ahol leányt stafíroztak. Ha tudatosítjuk azonban, hogy a stafírungot már kislányoknak elkezdték készíteni, az ezzel kapcsolatos munka szinte évente ismétlődött minden háztartásban. A tollfosztásnál a háziak mellett a szomszédok is részt vettek, nők, korra való tekintet nélkül, idősebbek és fiatalabbak együtt. A monoton és fi4 Mindkét vizsgált területen október 30-a körül van a búcsú, a reformáció évfordulóján. 218