Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bartha Elek: Etnikus különbségek és a vallások integráló ereje
Ha a kérdés történeti oldalát vizsgáljuk, Európa népei az előbb említett szellemi közelségüket nagymértékben a keresztény vallásnak köszönhetik. A kereszténység felvétele az ismert időszakban nem csak, és nem is elsősorban a kulturális, hanem inkább a politikai integráció egyetlen járható útja volt, amelynek kulturális hatásai csak évszázadok elteltével jelentkeztek. A kereszténység közvetítette az antik szellemi örökség java részét, és a pogány hagyományok, képzetek többsége is a keresztény vallás alakító közegében épült be a paraszti életrendbe. Mindez azonban korántsem jelentette az egységessé válásnak azt a fokát, amely a jelenlegi katolikus rituálé alapján feltételezhető volna. A középkori egyházi gyakorlat azáltal, hogy a megtérített népek hagyományainak jelentős részét magáévá tette, kultuszformák, szertartások, ünnepek, vallásgyakorlási formák hallatlan változatosságát engedte meg bizonyos általános elvek, szertartások és életforma fejében, de ez utóbbiak jórészt a teológiai műveltséggel rendelkező rétegekre voltak alkalmazhatók. Ez a „minimális" közös gyakorlat és a tanítás mindemellett az integráció irányában hatott, jelentősebb elkülönülés csak a keleti és a nyugati szertartást követők kultúrája között alakult ki. Ha nagyvonalú sémát akarnánk felállítani, az európai kereszténység népek feletti integráló erejének kimerülését a protestáns egyházak létrejöttének idejére tehetnénk, amelyek már a kulturális elkülönülés, a differenciálódás irányába hatottak. A felekezeti határok gyakran politikai, etnikai határokkal is egybeestek, így az egyes vallások éppen a nagyobb egységbe integrálódás ellen, ugyanakkor az etnikum, az etnikai-társadalmi szervezet belső integrálódásának irányában fejtették ki hatásukat. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a keleti keresztény egyházakban is, amelyek etnikai, területi, politikai alapokon szerveződő, egyenrangú nemzeti egyházakká váltak. Így még a több népet átfogó nagy területre kiterjedő keresztény vallások sem hoztak olyan kulturális kiegyenlítődést, mint amilyenre a centralizált latin egyházszervezet képes volt. A vallás némileg hasonló szerepet töltött be a keresztény Európában, mint az államszervezet a határain belül élő etnikumok kulturális integrálásában. Az állam intézményes keretei között ugyanis lassú folyamat eredményeként az ott élő népek, népcsoportok kulturális arculata egyre inkább hasonlóvá válik, egyöntetűsödés megy végbe. 5 Ugyanez a folyamat figyelhető meg a keresztény egyházak, kiváltképp a római katolikus egyház népeket, államokat átfogó szervezeti, egyházi közigazgatási rendszerén belül is. Bár ez a fajta szervezet nem fűz olyan szoros szálakkal össze, mint az állami intézmények, a gyakorlatban sokszor időtállóbbnak bizonyult, s így hatásai is megfelelő mértékben érvényesültek. A vallás mint etnikumok feletti integráló tényező a barokk katolicizmussal egyidejű átmeneti fellendülése után a nemzeti öntudatra ébredéssel vált másodlagossá. Ettől fogva, de még inkább a múlt századtól kezdődően az etnikumok belső jellegének megerősödése volt az uralkodó tendencia. Az etnikai különbségek hangsúlyozottá váltak, miközben pedig az ismert történelmi okok következtében ezek az eltérések a látványos karakter-elemek fenntartása mellett is egyre inkább elmosódtak. Az ortodox népeknél ugyanakkor más volt a helyzet. Századunkra a vallás, úgy tűnik, elvesztette népek fölötti integráló erejét Európában, helyét átvette az urbanizáció, napjaink információs, kommunikációs rendszere. Amit mégis megőrzött ebből a kultúraformáló erőből, az már a hagyományos műveltségen belül nem a népeket átfogó, hanem az annál ki5 BROMLEJ, Julian Vlagyimirovics 1976. 182. 98
