Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Mádai Gyula: Hagyományos erdőgazdálkodás

faluba az erdészethez, ahol súlyra vették át. Ugyanúgy, mint a fenyőtobozt, amit a Singlár alatt szedtek januárban, februárban. A makkot szétterítették az erdészet padlásán, télen többször megforgatták. A fenyőtobozokat 25 fokos melegben rostaféle eszközben kipergették, „. .. szétnyílt és minden levél mögött ott volt egy kis szárnyas mag. Ez kipergett, amikor rázták a rostát." A csemetekertekben szénporral ágyaztak meg a makknak. Erdei szénhelyekx'óX hordták a szénport az ültetéshez. Árkot ástak, ebbe szórták be a makkot, ráhúzták a földet. „Egyenletesen, mintha petrezselymet ültetnénk." Később ritkítani kellett a fiatal hajtásokat, olyan sűrűn nőttek. Egy évig gondozták, hajnalban és nyáron este is locsolták. Mindig volt ott őr is, aki karikás ostorral pattintgatva riasztotta el a madarakat. Gyakran nő úgy új hajtás, hogy marad még lepergett tölgy- vagy bükkmakk a nagy fák közelében és ezek közül kihajt és megmarad az, ami nem fagyott meg a télen. Tavasszal most is óvatosan kihúzgálják, nehogy beszakadjon a töve. 100-as kötegekbe kötik és szállítják a vállalat dolgozói. Szállítás előtt meglocsolják, nehogy kiszáradjanak a gyökerek. Barlangokban elvermelik, úgy, mint a múltban. A barlang szájában beássák a gyökereket, a tetejüket szabadon hagyva. Télen havat is visznek a barlangba. Párban dolgoztak a csemeteültetők kora tavasszal. Egy nap alatt 100-150 csemetét ültettek ki. A kapás, kapacs kiásta a gödröt (tanyir, tányér), ortókapával (ortopka) az ültető (szagyacs) belehelyezte a csemetét, megtartotta, míg társa betemette a gödröt. Egymástól kb. másfél méterre ültették el a facsemetéket. Sokáig gondozták, sarlózták, körülkapálták, ritkították. A fenyőt kellett és kell a legtovább gondozni. Ügyeltek arra, hogy csak akkor dudvázzanak, amikor esős az idő, mert máskor: „Kár felbolygatni dudvázással a csemetét, mert kiszárad." Az elvermelt hajtásokat tavasszal elszállítják az erdőtelepítés helyére. Ültetvény már ekkor a kis facsemete neve. Nem kell előkészíteni a talajt, úgy jó, ahogyan van. Viszont már ősszel elkészítették a padkákat, a lépcsőzetesen és hosszan elnyúló területet. Egy-egy padka egymástól 1,5 2 m-re van. Szabályos távolságra ültetik egymástól a facsemetéket, a bükköt levegősebben, mint a tölgyet. 30 30 cm mély gödröt ás ékásó\a\ az ültető, ebbe helyezi az ültetvényt. Betemeti, nem marad ott sem bemélyedés, sem kupac a facsemete körül. Műtrágyával beszórja a facsemete környékét. 3—4 éves koráig számít csemetefának, addig sarlózzák a környékét, késő ősszel vegyszerezik. Ennek cerbakolás a helyi elnevezése: a vadakat távol tartó anyaggal kenik be a facsemetéket. Répáshutáról ma is rendszeresen dolgozik egy asszonybrigád az erdőben. Erdőművelők, munkaidejük reggel fél héttől délután háromig tart. Tavasszal takarítják a vágásterületeket, csemetét ültetnek, nyáron gondozzák, a facsemetéket ősszel vegyszerezik, télen a karácsonyfa-termelés a feladatuk. A szertehagyott fagallyakat összeszedik, rakásokba rakják azért, hogy legyen tiszta a padkakészités helye. Karácsony előtt a férfiak kitermelik a fenyőfákat, lehúzzák » ezeket az útra az asszonyok, majd összekötözik. Erdei munkásélet: az 1940-es évek végéig már a 8-10 éves fiúk járták az erdőt, kezdték megismerni és megtanulni az erdei munkát. Apjukkal vagy bátyjukkal mentek ki. (Ha hosszú időn át nem volt otthon az édesapa, akkor édesanyjával dolgozott együtt a kisfiú, pl. fuvarba jártak együtt.) Fokozatosan megtanították a fiúkat fűrészelni, gallyazni, fát közelíteni. Tehát dolgoztatták, amennyire bírták. Ha korán elvesztette édesapját a 69