Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Mádai Gyula: Hagyományos erdőgazdálkodás
munkában. Tehát párban dolgoztak, kézi vagy nagyfürésszel kidöntötték, legallyazták és feldarabolták fáikat, majd szekérrel vagy szánnal hazaszállították. A legutóbbi években már a helyi állami erdő- és fafeldolgozó vállalat szállítja házhoz a fajárandóságot. Századunk negyvenes éveiig a birtokosság tagjai végezték a közös erdőben és legelőn nélkülözhetetlen munkákat. Azóta egyre gyakrabban fogadtak napszámosokat, majd az állami vállalat - korszerű eszközeivel és lehetőségeivel — kezeli, használja az egykori telepesek erdejét. Ez megfelel a borsodi Bükk magyar községei, helységei általános gyakorlatának. 8 Legutóbb 1978-ban ritkították a közös erdő öreg fáit. Fadöntés: A fadöntést, gallyazást és a kidöntött fa feldarabolását az 1950-es évekig kézi munkaeszközökkel végezték a répáshutaiak. Ezek közül a legfontosabb alapszerszám a döntőfejsze (fejsze, szekera). Századunk elején a jelenlegitől hosszabb élvasú, kissé bárdhoz hasonló, olykor 2 kg súlyú eszköz volt. Kovács készítette. A jó fejsze nem tört ki és elég széles volt. Nyelét bükkfából vagy gyertyánból faragták. Ma is ez a jó fejszenyél. (Bik, a.gyertyán: hrab.) Nem mindegy, honnan vágják le a kiszemelt faanyagot: a tövénél legerősebb, onnan kell. Nyersen megfaragják úgy, hogy a fejsze vasával együtt 1 m hosszú legyen. Hosszan szárítják, csak a teljesen megszáradt nyelet lehet beletenni a fejszébe. Könnyebb és kissé eltérő alakú a balta, amit századunk elején kovácsos baltaként ismertek. Ezt is kovács készítette. Gallyazásra, darabolásra használták, használják a korábbiakkal megegyező alakú, mai gyárilag készített baltát is. Az ölfavágók az erdőgazdaságtól kapott gallyvágó eszközt ormányos balta néven említik 9 . Pila a fűrész korábbi, általánosan használt neve Répáshután. (A nagyfürész: velka pila) Az előző eszközökhöz hasonlóan, ez is általánosan elterjedt és használt szerszám a Bükkben. A múlt század elejétől vezették be használatát a diósgyőri koronauradalom erdőiben és csak a fokozódó gépesítéssel elterjedő gépfűrész szorította ki az 1950-es években. 10 Elvétve, ahol a körülmények szükségessé tették, még az 1960-as években is dolgozott egy-egy, ilyen fűrésszel felszerelt döntőpár. A hagyomány szerint Répáshután egy Csendes nevű kovács készítette az első fűrészt. Ana is emlékeznek, hogy a régi öregek szerint egy olyan asszony tanult megbánni vele, aki a férjével együtt járt fát dönteni. A régi fűrész annyiban különbözött a legutóbbi időkig használttól, hogy „nem volt ennyire kicsipkézve." A fűrész fémrésze plat, fogantyúja: rucska. Ismerték az országszerte elterjedt segédeszközt, a für ész fog-haj togatót (sramkar), de ugyanúgy ritkán dolgoztak vele, mint a reszelővel. Eleve úgy állították be a fűrészfogakat, hogy ne egymás után álljanak, mert akkor munka közben szorult a fűrész és az említett eszközökkel lehetett segíteni. Hagyományos és általánosan elterjedt eszközök a vas- és fabunkók. Az előző nem különbözik az országosan ismerttől, amit elsősorban a mészégetők használtak. Az utóbbiak feltétlenül több figyelmet érdemelnek. Egy fából faragták ki az egyszerűbb fabunkót, ennek a helyi neve: bagyog, bunkó. Akkor készített ilyet az ölfavágó, amikor helyettesíteni kellett a hiányzó kétrészest, a kijanyX. Alkalmas, görcsös fából készült a 8. MÁDAI GY. 1965. 141. 9. MÁDAI GY. 1971. 104-109. 10. Erdészeti üzemtervek, Diósgyőr 1887. 62
