Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Mádai Gyula: Hagyományos erdőgazdálkodás

vagy tíz-tizenkét család. Tizenkét gyerek után három jog járt."

7 Másrészt, úgy tudják a mai 70 év körüliek, hogy az erdő, amiből részt kaptak, az erdőkincstáré volt. Szép tölgyes erdő volt. 1 jog 1440 D-öl erdőt jelent. A közös erdő a kb. 50 éve Kovácsműhelynek elnevezett tisztás közelében van. (Az egri műút építésekor itt volt a szerszámjavító műhely.) Kb. 50 évvel ezelőtt egy jog után egy holdnyi földet kapott mindenki az ellenkező oldalon. A birtokosság vezetősége az elnökből, a pénztárosból, az erdőgazdából és a jegyzőből állt. Ujabban, a legutóbbi években, takarékossági okból a pénztáros vállalta, vállalja a jegyző funkcióját is. (Az állami erdő- és fafeldolgozó vállalat munkása és a répáshutai erdőbirtokosság tagja.) Az elnök gondoskodik az évi rendes gyűlések megtartásáról, levezetéséről, a közös vagyon kezeléséről. Ezért a múltban vagy jogot, féljogot, vagy tiszteletdíjat kapott. Répáshután éppen úgy, mint sok más bükki helységben (nem telepesekében) évtizedekig a községi, ül. falusi bíró volt a társulat elnöke. Az erdőgazda irányította a fakitermelést, egyáltalán a közös erdőmunkákat. Feladatköre tehát már a múlté, ő is tiszteletdíjat kapott. Más bükki gazdasági autonóm társulásokkal ellentétben, a répáshutai nem intézte, szervezte a legeltetést, ez az erdészet joga volt a század első évtizedeiben is. Fizetik, fizették a legelőbért, a csordást. „Az első világháborúig Hollósig (Hollóstető) szabadon járt a jószág, mikor gyerekek voltunk. Azután betiltották: elrágják a fiatal csemetéket. Ezt mondták. Szilvásig (Szilvásvárad) is járt a csorda régen. A bíró és a törvénybíró intézte a legeltetést: járt el ebben az ügyben az erdészetnél." Egyébként ma is sok jószág ,jár a Kertekben, amikor ősszel felszabadul." A Kertek: a fent említett keskeny nadrágszíj-parcellák. Erdőbirtokossági részt, tehát jogot lehetett itt is örökölni, venni, eladni. A gyűléseken a jogok aránya dönt a szavazásnál: akinek két joga van, azt két szavazat illeti meg. Korábban, az 1940-es évek végéig, kidobolták, mikor lesz gyűlés, azóta kiabálják. Kis település lévén, így is megtudja minden tag. Korábban az iskolában, újabban a kultúrházban gyűléseznek. Kb. 30 évvel ezelőtt szétosztották egymás között a közös vagyonhoz tartozó köves, gyökeres disznólegelőt. (Egykori elnevezése paszviszko (legelő) volt.) Hektáronként 10-15 magfa (szemenyak) is nőtt itt, ezeken is megosztoztak. (120-130 évvel ezelőtt erdőből irtották ki legelőnek ezt a területet.) A közös jövedelem elosztása sorsolás útján történt. Ez az ún. nyílhúzás. A nyíl hosszú ideje, már századunk elején is cédula, rajta egy szám. Annyi cédulát készítenek, amennyi jogra oszlik a közös vagyon. Egy-egy nyíha. ráírták a közös fakitermelés után az arra a jogra eső fák darabszámát. Ez a nyilfa (nyil-loz). A nyílhúzást így emlegetik: lozi tyahaju. A kidönthető fák törzsét megszámozták, az 1930-as évektől kezdődően számjelkalapáccsal beütötték a számot. Ennek az újabb keletű erdőgazdasági, erdészeti eszköznek a korábbi helyi neve bélyegozovana balticska. Rendszerint így emlegették a számmal megjelölt, kidöntendő fát: számosfa. Később, az 1940-es években, KB jelzésű bélyegzőkalapáccsal megfaragták ki döntés előtt a kijelölt fa tövét. Ha egy erdőjoga volt a családnak, egy férfi ment a neki jutó, megszámozott fákat kidönteni. Társult azzal a birtokossági taggal, akinek a közvetlen szomszédja volt ebben a 7. Molnár Gáspár birtokossági elnök szíves közlése. 61