Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Szabó László: Családszervezet

6. A répáshutai kiscsaládi forma tökéletesen alkalmazkodott a munkás életformához, a telekrendszerhez, s nem utolsósorban a mész- és szénégető, illetve erdőmunkás életformához. E foglalkozások nemcsak munkásállapotot és-viszonyt jelentettek (azaz a munkaadóval ki-ki egyedileg kötött megállapodást), hanem kiscsaládhoz kötött célszerű munkaszervezetet is. A bükki mészégetők munkaszervezetét BAKÓ F. vizsgálta meg, s ugyanő kitér a szénégetők munkaszervezetének jellemzésére is.

24 Répáshután magunk is alapos gyűjtést végeztünk e tekintetben. Egyértelműen kiderül e vizsgálatokból, hogy Répáshuta lakói meglehetősen későn álltak át a mész- és szénégetésre, s éppen ezért a régebbi hagyományokkal rendelkező falvak (Cserépfalu, Bükkzsérc, Felsőtárkány, Bükkszentkereszt) mind termelékenységben, mind munkaszervezetében fölötte állottak a répáshutaiaknak. Cserépfalu és Felsőtárkány vállalkozói a répáshutaiaktól is felvásárolták a meszet és faszenet, s azt többnyire maguk árusították, zsebre téve így a közvetítői hasznot is. Répáshuta meszes szénégetői alig adtak el közvetlenül terméket. Úgy tartották, hogy nem éri meg ez a hosszú út, jobban tönkremennek állataik, mint amennyi a haszon. A Szolnok megyei Néprajzi Atlasz kérdőpontjai szerint az Alföldre répáshutai mész- és szénárusok nem jártak le, csupán a vállalkozó Cserépfalut, Bükkzsércet és Felsőtárkányt emlegetik.

25 BAKÓ F. szerint Répáshuta munkatársulási formái a legegyszerűbbek. Régebben - ez ma emlékekben él csupán - az egyéni vállalkozás járta, ahol egy család munkaerejére épült a munkaszervezet. A XX. században pedig a cimboraság alapján szervezett három tagú munkacsapat az általános. Magasabb rendű szervezeti formák, Répáshután nem ismeretesek.

2 6 A szénégetők is családi, egyéni alapon működnek, illetve apa-fiú, apa-vő vagy testvérek, komák, sógorok, szomszédok állnak cimboraságba. A szénégetők is cimborába állnak. Szlovákul is cimbora a neve ennek. Ha van felnőtt, erős fia valakinek, akkor azzal, ha nincsen, akkor szomszéddal, komával. Van olyan is, hogy ennek is van egy lova meg annak is és összefogják a cimborák a lovakat. így a fogatuk is megvan. A miiét közösen rakják meg, aztán két óránként váltják egymást. Ha vastagabb a fa, akkor még egy ember is nyugodtan alhat mellette, két óránként kell ránézni. Apámmal égettem évekig. Aztán meg jóformán magam, a feleségemmel. Van aki napszámost is fogadott, de az ritka, mert fizetni kell. A cimborák egyenlően osztozkodnak." A mész- és szénégetés bizonyos munkafázisai, mint a fakitermelés, kőbányászás, szállítás, rakodás mindössze két ember munkáját igényli, s ez vagy családi vagy társulásos alapon megoldható. Nem szükséges — különösen a répáshutai hagyományok szerint — több ember együttműködése. A kiscsaládi forma így tökéletesen megfelel ennek az igénynek. A favágás, faközelités, távolabbra váló fuvarozás is két ember összehangolt munkáját igényli, s nem szükséges harmadik vagy negyedik munkaerő bevonása. Mivel ez utóbbi munkáknál az asszonyi munkaerő teljesen kizárt, s a szénégetők is csak alkalmilag vonják be asszonyaikat, a kis földek megművelése, a jószágok ellátása, baromfik gondozása, az igen kis létszámú család (általában 2-3 gyermek) ellátása nem lehet gond. 24. BAKÓ F. 1964. 25. SZMNA H.b. 126. kérdéscsoport 26. BAKÓ F. 1964. 196-197. 210. 55