Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Szabó László: Családszervezet
A már idézett Vasas Lajos családja azok közé számított, akik viszonylag vagyonosnak számítottak. Rájuk mondták azt többek között, hogy ez a család jól áll (dobre stoj). Nekik a harmincas évek végén volt egy házuk egy 106 négyszögöles telken a Singler-tető nevű falurészen. Egy tagban 1 holdat műveltek, amit árpával és krumplival vetettek be, a föld egy sarkában bab volt, ami 20—40 kg-ot adott. 860 négyszögöles rétjükön pedig kb. 12 petrence, azaz másfél kocsi széna termett első kaszálásra (seno), míg másodikra (otava) kétharmada. Lovuk nem volt, ellenben két ökröt tartottak, volt egy fejős tehenük, s általában 1—2 tinó, amely a fogatutánpótlást biztosította. Két kotlóalja csirkét, egy libaalja libát tartottak még. Id. Vasas Lajos mészégető volt, s áprilistól októberig ez tette ki idejének nagy részét. A téli hónapokban pedig az erdőgazdaságnak fuvarozott, s mint furman a rangosabb társadalmi rétegbe tartozott. E gazdaság kivéve az aratást (bár a nők ezt is sarlóval végezték még az első világháború előtt), s a kétszeri szénakaszálást, hordást - nem igényelt férfimunkát. Répáshután ezért a földművesmunka jórészt a nők vállán nyugodott. A krumpli kapálását, szénagyűjtést, szárítást, a termény betakarítását a kalászosokat kivéve teljesen ők végezték, s az otthon maradt állatok gondozása is rájuk maradt. A férfiak csak munkaállatokat láttak el, azt is csak akkor, ha azzal mentek munkára. A földművelés, jószágnevelés és háztartás sehol sem volt olyan kiterjedt, hogy mások munkájára gazdasági szükség következtében rászorultak volna. Mégis a legtöbb női munka társas jelleget öltött: kapálás, szénaszárítás, krumpliásás, babfejtés, tollfosztás, állatok kihajtása egy-egy tisztásra, út mellé, mosás a patakban, lekvárfőzés vagy akár a napi munka bármely része a társas együttlét, a szórakozás igénye miatt öltött ilyen formát. Elmondhatjuk, hogy Répáshután az úgynevezett szórakozás miatt létrejött társasmunkák dominánsak voltak. 2 7 Ez pedig a családok állandó együttlétét, a szomszédsági viszonyok és rokonsági kapcsolatok rendkívül erős voltát is bizonyítja. 7. Répáshután rendkívül nagy volt a belső házasodás. Még unokatestvérek házassága sem volt ritka. A szomszédos falvakba 1945 előtt alig vittek asszonyt, onnan meg még kevesebbet hoztak. Ennek oka az etnikai különbség (magyar falvak vették körbe), illetve a nagyon is alacsony gazdasági szint, s a falu alacsony presztízse volt. A kis létszámú faluban harmadik unokatestvérig szinte mindenki mindenkinek rokona volt. Ez pedig azt eredményezte, hogy a rokoni, baráti, szomszédsági viszonyok nem váltak el élesen egymástól. A faluközösségbe a kiscsaládok közvetlenül és rendkívül lecsökkent felmenő és oldalági renddel illeszkedtek bele. A második unokatestvért - mivel velük gyakorta házasságot is kötöttek - szinte nem is rokonként, hanem falubeliként, szomszédként tartották számon. Rokoni voltának erősebb hangsúlyozása a házasságot is lehetetlenné tette volna. Az 1890-es években végbement névmagyarosítás - amelynek során ugyanaz a család más-más nevet viselő ágakra szakadt — az utódok előtt, s a hatóságok nyilvántartásában is elhomályosította a nyilvánvaló közeli rokoni kapcsolatot. A rokoni kapcsolat elfedése, kiterjedtségének lecsökkentése ugyanakkor a faluközösséghez való tartozást is erősítette. Úgy véljük, a kiscsaládok pozícióját, a faluközösség egységét ezek a tényezők külön is megerősítették. 27. SZABÓ L. 1967. 56
