Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Gyivicsán Anna: Etnikai fejlődésváltozatok Répáshután
rokonaikkal csak magyarul leveleznek. Ezt még annak a generációnak a tagjai is betartják, akik 10 éves gyermekként kerültek Csehszlovákiába, s akik már igen nehezen birkóznak meg a magyar nyelvvel, de még így is pontosan használják a hagyományos magyar levélírás formuláit. 21 A répáshutai szlovákok írásbeliségében a magyar nyelvhasználat kizárólagosságán az sem ütött rést, hogy a Szlovákiába áttelepült répáshutaiak gyermekei, akik már ott születtek és iskolába is csak ott jártak, a magyarországi szlovák rokonságnak leveleiket már szlovákul írják. Igaz, hogy ez a levelezés a húsvéti és a karácsonyi üdvözletek szokását általában alig lépi túl. Még szembetűnőbb az a jelenség, hogy ezen a nyelvhasználati gyakorlaton sem az 1945 után megindult iskolai szlovák oktatás, sem pedig a helyi származású pedagógusok befolyása nem változtatott. 1949 után Répáshután többen szereztek diplomát a hazai szlovák oktatási intézményekben, a budapesti szlovák tanítóképzőben és a Szegedi Tanárképző Főiskola szlovák tanszékén, s hazatérve jelentős munkát fejtenek ki a szlovák nyelvoktatásban és a szlovák népi kultúra ápolásában és fenntartásában. De a felsőfokú intézményekben elsajátított és az iskolában oktatott szlovák irodalmi nyelv és a szlovák írás mindmáig az iskola falain belül maradt, s hatása a beszélt nyelvjárásra nem mutatható ki. Az értelmiségiek a közösség tagjaival és családjukkal továbbra is vagy nyelvjárásban vagy pedig magyarul — s inkább ez utóbbi dominál - érintkeznek. Nyelvpszichológiai kutatások talán választ adhatnának arra a kérdésre, hogy miért maradt fenn a beszélt nyelvjárás és az oktatott irodalmi nyelv közti akadály, főként a répáshutaihoz hasonló esetben. Tehát ott, ahol a lakosság ragaszkodik a szlovák nyelv iskolai oktatásához, s az iskolát a szlovák nyelvtudás és nyelvmegőrzés alapbázisának tartja, s amiként már említettük, a szlovák kultúrához fűződő szélesedő kapcsolata erősítik nyelvi tudatát, nyelvének értékeit. Ezen a téren Répáshuta azonban nem képez kivételt, hiszen más szlovák településeken is megközelítőleg hasonló a helyzet, még ott is, ahol nemcsak nyelvoktató, hanem a tantárgyak többségét anyanyelven oktató iskolák működnek. 2 2 21. Idézet egy 1981. április 6-án Karlovy Varyból írt levélből: (A levélíró 1936-ban született) „Tiszteletel és szeretetei írom ezt a pár sor írásom mej a legjob egéségbe találjon beneteket . . . tudatom veletek hogy a levelet megkaptam ... Mást nem tudónk (a levélíró javítása) - mit írni..» Más nem írok még egyszer tisztelünk minyájan minyájatokat sokszor csoukolunk. Maradok továbi szeretetei... választ várok!!!" A levél szövege nyelvi bizonytalanságai ellenére azt mutatja, hogy a levélíró 10 éves korában már jól tudott magyarul, s feltételezhető' az is, hogy szüleivel az áttelepülés után is egy ideig magyarul is beszélhetett. 22. A negatívnak minősíthető jelenség ellenére mégis úgy látjuk, hogy az anyanyelvi oktatás és kultúraközvetítés mennyiségi és minőségi megerősítésével leküzdhetőek az akadályok a nyelvjárás és az irodalmi nyelv között. Ezt igazolják a gyűjtésem során tapasztaltak is. Adatközlőimmel kizárólag szlovákul beszéltem, tehát állandó aktív, külső szlovák köznyelvi hatás alatt álltak. Első találkozásainkkor sokszor próbáltak átváltani magyar nyelvre, de később csak szlovákul beszéltek velem, sőt olykor - nagyon tudatosan - próbálták elkerülni szlovák nyelvükben az általuk természetesen használt magyar szavakat és azokat szlovák fogalommal vagy szlovák fogalom-körülírással helyettesítették. Pl. Egyik 80 éves adatközlőm arról beszélt, hogyan építettek gyermekkorukban hóembert, szlovákul ugyancsak hóember-nek mondták, de rögtön körül is írta nekem szlovákul a fogalmat „Snehovu babku zme robifi" - hóbabát készítettünk -. A 70 és 72 éves házaspárral áttelepült rokonaikról beszélgettünk. A feleség mondta „mafi honvágy", de a férj rögtön utána mondta csak szlovák szavakkal „bulo jim clivo za Répásom". 421