Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Tóth Emília: Gyermekjátékok

Ő: vizäiri, ha elnevette magát, akivel szemben állt, akkor annak kellett a helyére állnia, ha nem, akkor az első játékos újra körbejárt. De ismerték záloggal is a játékot, aki elnevette magát, zálogot adott. Mindkét említett játékot a szabadban játszottak, bármilyen sok résztvevője lehetett. A szobában is játszható játékok közé tartozott a csöncsön gyűrű, amit hasonlóan játszottak, mint a magyar gyerekek, csak a dal volt más: Hadam hadam hadačku Találgatom, találgatom a találóst na makovim kolačku a mákos kalácson gdo ho má nag ho dá akinél ott van adja ide bőse zblázňi ňeäela mert megbolondul a vasárnap. A téli szobai összejövetelek, fonó, tollfosztó közkedvelt játéka volt a Kútba estem: Spadla som do stuňňi Kútba estem mondta valaki és beült az egyik sarokba, majd a többiek megkérdezték: Pre keho? Kiért? Erre azt felelte Pre teho! Azért! És rámutatott valakire, akinek aztán oda kellett mennie és kirántani, majd megcsókolni a kútbaesettet. Ez már a nagyobbacska serdülők játéka volt, ahol titkon már a párválasztás gondolata is felmerült. Hisz elég korán házasodtak akkoriban a fiatalok. Még egy körjátékot említettek adatközlőink, de sajnos pontosan nem tudták elmondani, ún. bolha (bliha) játék, amikor körben állnak és előttük guggolnak, egy jelre szétugranak és akinek nem jut hely, az körbejár. Hasonlóan a Beültettem kiskertemet a tavasszal játékhoz, de sem pontos leírását, sem szövegét nem ismerik. Játékaik között még megemlíthetjük az ugrálóiskolát, melynek egyes részeit szlovákul nevezték, magát a játékot (bavií sa na kacki) ugyanúgy játszották, mint a magyar gyerekek, kődarabot dobáltak az egyes kockákba és egy lábon ugráltak, míg végig nem járták az egész alakzatot. Természetesen a répáshutai gyermekeknek is voltak kedvenc játszóhelyeik, az egyik ilyen legkedveltebb búvóhelyről így beszélt Mikesz Józsefné: „Én voltam a legkisebb, de mindig az idősebb testvéreimmel szerettem játszani. És azok mindig fent az úgynevezett Podgorova diránál — pongor barlangnál játszottak fent az erdőben. A barlangot egy ott tartózkodó magányos emberről nevezték el, aki mindig sokat evett, mint a pondró-pongor. Egyszer az egész társaság felkerekedett, nővéreim és a többi gyerekek, és elindultunk a Pongorova dirához játszani, mindenki vitt valamit a szórakozáshoz, ki edényt, ki teát és rám bízták, hogy vegyek hitelbe rumot a teához a kocsmában. Sikerült is megvennem a rumot, a kocsmárosnak azt mondtam, hogy az anyukám küldött. Aztán igyekeztem szaporán a többiek után, és bizony véletlenül megbotlottam, elestem és a rumosüveg eltörött, a rum szétfolyt. Úgy elvertek a testvéreim, hogy sírva rohantam haza édesanyámhoz, hogy elpanaszoljam, mi történt; szegény nem tehetett mást, minthogy kifizette a rumot és jól megszidott mindannyiunkat." Számos ilyen igaz mesét hallottunk, de talán ez volt a legérdekesebb, bemutatta a játék színhelyét és hogy milyen csintalanok voltak akkor is a gyerekek. 407