Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Kriston Vizi József: A fiatalság életmódja és társas élete

jelentős intézményének. Fonni itt is csak az iskolából kikerült lányok jártak, de ezt megelőzően már kisebb korukban lestek, tanulták anyjuktól e munkát. Kérték is többször, hogy maguk is hadd próbálják, de ha nem ment és csak ügyetlenkedett a kislány, akkor az anya elzavarta onnan. Répáshután vegyes fonók működtek, ahol egy-egy utcarész lányai és asszonyai esténként sorba jártak, mindig más és más helyen jöttek össze. A fonás eszközének, a guzsalynák korábban a szétszedhető szárú talpas, majd az 1930-as évek közepétől a Cserépfaluból vásárolt kerekes változatát használták.

16 A lányok külön, a karos- vagy hosszúlócákon ültek, s a közepes világosságot nyújtó 8-as, 10-es nagyságú petróslámpa fényénél dolgoztak. Az asztalon elhelyezett tálból darabokra vágott aszalt gyümölcsöt (vadalma, som), a susinkát fogyasztották.

17 Ebből kínálták a fonóba betérő fiúkat is, akik szégyelvén visszautasítani a lányokat, azok derültségére nagy nehezen nyelték csak le a savanyú szeleteket. A 15 év körüli fiúknak már nemcsak hogy illett a fonóba járni, hanem ezt el is várták tőlük. Általában nyolc óra körül jelentek meg, amikor a kocsmától kiszorulták. A lányok helyét mindig tudták, hiszen előző este már értesültek róla. Az asszonyok gyakran tárgyalták egymás között, hogy a korábbi napokon melyiküknél és hányan voltak a fiatalok, s elmaradt-e a számba vehető fiúk közül valaki. A fonókban főként a szerdai nap számított a legmozgalmasabbnak. Ilyenkor a mészégetésből bejött cimborákkal kiegészült bandák nagyobb hanggal állítottak be a lányokhoz. Ettől fogva már lassabban ment a munka, nehezebben fogott a guzsaly, s jó, ha a szokásos két orsóval megfontak. A legényeknek külön készítettek egy sor széket, s ők ott beszélgettek és kártyáztak, de aztán egyre közelebb húzódtak a fonókhoz. A nagyobbak gyakran elkapták a figyelmetlen lány orsóját, és azt a többiek nevetésétől kísérve csak csókért adták vissza. Megesett, hogy a lány erre nem volt hajlandó, akkor viszont a legény kivitte és a kapuoszlophoz kötözte az orsót, a fonalat pedig messze végighúzta az utcán.

18 Este kilenc óra tájban már abbamaradt a munka, s összébb ültek a fiatalok. Tréfálkoztak egymással és énekelgettek, majd belekezdtek valamelyik kedvelt, felváltva párosító játékba. Ezek egyike, a „Kútba estem ..." kezdetű, itt is igen közkedvelt volt.

19 A játék, amelynek szó szerinti lejegyzését adjuk — természetesen szlovákul — a következőképpen folyt: A fiatalok közül egyvalaki hangosan ezt mondta: — Szpadlaszom do sztudnyi! (Kútba estem!) Erre a többiek megkérdezik tőle: — Pre keho? (Kiért? ) — A megkérdezett, pl. lány egy fiú nevét mondja vagy rámutat (Pre tebe), s ennek a többiek előtt meg kell csókolnia. Ezt követően a fiú folytatja, s a kérdésre válaszolva már egy harmadik nevét szólítja. A szabály tehát nem engedte, hogy az egymáshoz vonzódó fiatalok rögtön visszaszólítsák egymást, de a legközelebbi alkalomkor már megtehették. A játék azonban — főként a fiatalabbak esetében — mindenkit érintett, körbejárt. A másik közkedvelt 16. E vidék fonóinak, valamint a fonás eszközeinek típusait foglalta össze: LAJOS Á. 1974. 31-35.; 37-41. 17. Szerepéhez a fonásban vö.: BAKÓ F. 1968. 270., valamint LAJOS Á. 1974. 41. 18. A legénybosszú e formáját említi: LAJOS Á. 1974. 141. 19. Észak-magyarországi változataira lásd: LAJOS Á. 1974. 145-146; 463-464. 393