Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Kriston Vizi József: A fiatalság életmódja és társas élete

tevékenységek és begyakorlásuk miatt nem okozott különösebb megrázkódtatást. A gyerekek „hamar szokták az erdőt", sokszor mentek édesanyjukkal vagy az idősebb testvérekkel gombát, málnát, somot szedni. Az iskolás fiúk nyáron napközben is vagy vasárnaponként a falu feletti tetőn, tisztásokon legeltették a lovakat, s gyakran még versenyeztek is egymással a lovaglásban. Volt olyan, aki már tízévesen fuvarozott, ha apjának másfelé akadt dolga. Ilyenkor igen korán, hajnali három órakor kelni kellett, hogy a reggeli indulásig megitassák és megetessék az ökröket, lovakat. A szénavágást már szintén ebben a korban tanulta, leste a fiú. Amelyik ügyesebb volt, annak az apja vaskereskedésben vásárolt kisebb, ún. „hatvanas kaszát". A mai 40—50 évesek közül többen is elmondták, hogy főleg a „front után" (a felszabadulást követő időkben), amikor nehezebb volt a megélhetés, szüleik gyakran kivették a 7-8. osztályos fiúkat az iskolából, hogy segítsenek az erdőn gallyat húzni, szükség szerint fát is vágni. Korábban arra is volt példa, hogy a már mészégetésnél segédkező fiú reggelenként onnan ment iskolába, s délután fordult vissza. Egy-két alkalom után már ismerték a járást messzebbre is. Volt, akit már gyermekkorában pl. Kacsra küldtek. Szülei vászonzacskót kötöttek a nyakába, és úgy vitte a tartozáspénzt. Amelyik családban nem volt, vagy még igencsak kicsi volt a fiú, ott a kislány gondozta az ökröket, a tehenet vagy a borjút. A ház körüli munkákban egyre inkább kivette a részét: tanulta a sütés-főzés komolyabb tennivalóit. Ha édesanyjának más elfoglaltsága volt, ő vitte a közelben égető apjának a levest cedjakban (kis fazékban). Gyakran a lányt küldték ki azért is, hogy a csekély kenderföldről és a mákról kerepelésséi zavarja el a madarakat. Nyár végén több éjszakát is ébren töltöttek anyjával, amikor a tűz mellett a krumpliföldet virrasztották a vadak gyakori járása miatt. Az iskolások olykor délutánonként tanítójuk vezetésével bükk- vagy tölgymakkot szedtek, amit aztán helyben eladtak az erdészetnek. Az így megszerzett pénzből azután busszal mentek kirándulni Egerbe vagy a Mátrába (50-es, 60-as évek). A nyári szünetekben az erdőgazdaság korábban külön gyermekmunkát is szervezett. Jávorkúton például erdőtisztítás, csemeteültetés volt a feladatuk, amit az egy-másfél hónapra kiköltözött iskolások csapata végzett. A munkanap reggel hattól este hatig tartott, így egész hetüket kinn, egy barakkban töltötték, s csak szombat délután mentek haza. Munkájukat az erdész egy kisegítője ellenőrizte, és annak jegyzése alapján kapták meg kéthetente a fizetést. Néha egy-egy idősebb falubeli asszony is velük volt, aki vigyázott rájuk, tisztán tartotta szálláshelyüket. Az étkezésben mindenki önellátó volt: hétfő reggel felpakolták a szalonnát, krumplit, száraztésztát és a hagymát. Ebből főzte mindegyikük külön-külön kis lábasban a paprikás krumplit, de volt, hogy csak szalonnát sütöttek.

3 Bár fiúk-lányok együtt voltak, a napi fáradtság után ritkán futotta játszásra, mesélésre, egyéb vidámságra. Legfeljebb péntek este, mikor már a hét végét várták, vagy a hétfő esti elalvás előtt, amikor az otthon történteket, s a hallott híreket elevenítették fel, csak akkor jutott kedv a nevetésre, gyermeki tréfálkozásra vagy dalolásra. 3. Táplálkozásuk (alapanyag és elkészítés) teljesen megyezett az erdei mészégetők, ölfavágók étkezési szokásaival. Vö.: BAKÓ F. 1968. 272. 386